Édesanyja lemondott róla, nevelőotthonban élt nyolcéves koráig. Fodrász szeretett volna lenni, de az általános iskola után már nem tanult tovább. Hosszú évekig drogozott, emiatt négy gyerekét is elvették tőle. Pár éve még azt sem tudta, mi fán terem a bazsalikom, ma a Prezi bisztrójának junior menedzsere. Ő a 37 éves Lakatos Heléna, aki a bagi cigánytelepről indult, egy víz nélküli kis lakásból, ma a hatodik kerületben bérel lakást, hamarosan pedig repül Ciprusra, hogy elmesélje, hogyan jutott idáig. Heléna története jól mutatja, milyen csodákra képes az erős akarat és egy elszánt önkéntes. Az Abcúg riportja.
- Ennyi év elteltével, mit érzel, ha Annára, a Bagázs önkéntesére gondolsz, aki a bagi cigánytelepre kijárva addig nyüstölt, míg végre elfogadtad tőle a segítséget?
-Elmondhatatlan hálát.
Lakatos Heléna 37 éves cigány nő. Talpig feketében, magassarkú csizmában fogad a Preziben, az egyik legmenőbb magyarországi munkahelyen. Magabiztosan vezet körbe minket a hatalmas épületben, és bár lefoglalt egy tárgyalót az interjú idejére, mégis inkább a büfében kötünk ki. Körülöttünk fiatalok, ülnek a laptopjuk előtt, szól a zene, néha megjelenik valaki, kivesz a hűtőből egy salátát, vagy elrohan mellettünk egy kutya.
Ha valaki öt évvel ezelőtt azt mondja Helénának, hogy itt ülünk majd egymással szemben, és ő interjút ad, nem hitte volna el. Nagyon mélyről indult, és bár tényleg jókor volt jó helyen, de a kitartása nélkül ez édeskevés lett volna.
“Salgótarjánban születtem, és nevelőotthonban nőttem fel, édesanyám ugyanis otthagyott a kórházban” – kezdi történetét. Hét éves volt, amikor édesapja megtudta, hogy van egy lánya, magához vette, és Gödöllőn nevelte. “Történtek velem dolgok az iskolai évek alatt, amiről nem beszélek, ezek hatására úgy döntöttem, hogy Bagra költözöm, édesapám révén sok rokonom élt az ottani cigánytelepen. Gondoltam, megpróbálok egy másik életet kezdeni”. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy a fiatal lány várta volna. A rokonok sorra csukták be előtte az ajtókat, egyedül volt egy idegen helyen, nem volt benne semmi meglepő, hogy amikor egy idősebb helyi férfi udvarolni kezdett neki, ő igent mondott. “Nem volt hova mennem, ezért összeköltöztem vele” – meséli. Ekkor volt 14 éves, és a nyolc osztályt ugyan elvégezte, de tovább végül nem tanult. Pedig fodrász szeretett volna lenni.
17 évesen szülte első gyerekét, egy kisfiút, majd jött egy lány ikerpár. A kicsik mindössze két és fél hónaposak voltak, amikor az édesapjuk egy balesetben meghalt. Heléna egyedül maradt három gyerekkel, egy olyan szoba-konyhás lakásban, ahová nem volt bekötve a víz, a közeli kútról kellett hordania. Munkája nem volt, az árvaellátásból és a gyesből élt. Egy évvel később megismerkedett negyedik gyermeke apjával. Sajnos azonban ez a kapcsolat sem tartott sokáig.
Egy éves volt a legkisebb fia, amikor Heléna drogozni kezdett. “Akkor már egy ideje bent volt a telepen a drog, én pedig belecsöppentem. Akkoriban még nem a most felkapott dizájnerdrogokat használták, hanem a speedet, az exctasyt és a füvet. Amikor bevettem valamit, akkor elfelejtettem a problémákat, nem kellett gondolkodnom” – meséli. Heléna nyolc éven keresztül kábítószerezett, a gyerekeivel közben alig törődött. A kevés pénzt, amit az államtól kapott, drogokra költötte, a gyerekek nem jártak rendesen iskolába és óvodába, koszosak voltak. “A lehető legrosszabb anyukává váltam” – mondja magáról.
A férfi, akitől a negyedik gyereke született, egyszer annyira megverte, hogy Heléna kórházba került. Amikor onnan kijött, szakított a férfival, aki azonban ezt nem akarta annyiban hagyni. Úgy gondolta, akkor tudja a legtöbbet ártani Helénának, ha elmegy a gyámügyre és elmondja, hogy a nő drogozik. Így is tett, Helénánál pedig hamarosan meg is jelentek a hivatalból, és közölték, hogy mind a négy gyereket viszik. “A legkisebb tíz volt akkor, a legidősebb pedig 15. Kértem egy hetet, hogy fel tudjam készíteni őket az elválásra. Elmondtam nekik, hogy beteg vagyok, ezért külön kell lennünk egy kis ideig. Azon a napon fogadtam meg, hogy leszámolok a drogokkal, és visszaszerzem őket, bármi áron”.
A Bagázs civil egyesület, amiről már számtalan cikkben írtünk, (például itt, itt vagy itt) akkoriban már egy ideje a bagi cigánytelepen dolgozott. Amikor elvették a gyerekeket, az egyik önkéntesük, Anna elment Helénához, és felajánlotta a segítségét. “Bizalmatlan voltam vele, de aztán láttam, hogy őszinték a szándékai, és tényleg segíteni akar”. Az első lépés az volt, hogy kerestek együtt egy rehabot, Heléna pedig be is költözött Pécsváradra három hónapra. Az izoláció előtt és után is hetente látogatta a gyerekeit a nevelőotthonban, és a három hónap alatt Anna ment helyette, és próbálta egyben tartani a szétszakadt családot.
Eltelt három hónap, és Heléna úgy érezte: elég erős hozzá, hogy elhagyja a rehabot. Annával közösen felállítottak egy fejlődési tervet arról, hogy mi kell hozzá, hogy visszakaphassa a gyerekeit. Minden hónapban elment vérvételre, hogy bizonyítsa: már nem drogozik. Munkát kellett szereznie, hivatalosat és bejelentettet, és egy megfelelő albérletet, ahová haza tudja vinni a gyerekeit. “32 éves voltam ekkor, és nagyon távolinak tűnt, hogy én ezeket majd mind megvalósítom” – emlékszik vissza. Pécsre ment, azt gondolta, a város elég nagy ahhoz, hogy munkát találjon. Cigány származása miatt azonban még konyhai kisegítőnek sem vették fel, így maradt az autópálya takarítás.
A keresete arra volt elég, hogy egyen, és hetente egyszer elutazzon a gyerekeihez. Ebből önálló életet kezdeni egy külön albérletben esélytelen volt. “Visszamentem Bagra, nem volt Pécsen jövőm. A telepen pedig ugyanazzal szembesültem, amiből alig, hogy kiszabadultam: drogok és kilátástalanság. Felhívtam Annát, és mondtam neki, hogy nekem most már valami munka kell, mert sosem kapom vissza a gyerekeimet” – meséli Heléna. Ez 2013 januárjában volt, a Prezi munkatársai pedig pont akkoriban önkénteskedtek a bagi cigánytelepen. Kérdezték a Bagázst, hogy nincs-e valaki a látókörükben, akit szívesen beajánlanának konyhai kisegítenőnek. Anna pedig rávágta, hogy dehogynem. Néhány nap múlva Heléna a reggeli vonaton találta magát Budapest felé.
“Nem tudtam, mi az a Prezi, életemben nem hallottam róla” – mondja őszintén Heléna, mennyire volt tisztában vele, mekkora lehetőséget is kapott. Eleinte négy órában dolgozott, apró feladatokat bíztak rá, mint szendvics és saláta készítés, bepakolni a mosogatógépbe, kimenni a DM-be tiszítószerekért. Vonattal ingázott minden nap Bagról, a fizetése nagy részét félretette, így három hónap után összegyűlt annyi, hogy egy kis szobát kivegyen a nyolcadik kerületben. Bár a szoba tényleg apró volt, Heléna életében ez mégis óriási lépést jelentett, hiszen kikerült a telepről. Újabb három hónap, és némi prezis segítség után egy egész lakást ki tudott bérelni. Azt, amiben most is élnek. 2013. december 13-án ugyanis Heléna visszakapta a gyerekeit. “Napra pontosan tudom, nem is fogom elfelejteni soha” – mondja.
Helénából azóta a Prezi bisztrójának junior menedzsere lett, ezt azonban nem adták ingyen. “Nagyon féltem, amikor idekerültem, egyrészt tartottam tőle, hogy majd nem fogadnak el, másrészt iszonyatosan meg akartam tartani ezt a munkát” – mesél a kezdetekről. Félt tőle, hogy itt mindenki okosabb nála, neki mindössze nyolc általánosa van, és cigány származású. A félelmei szerencsére elég gyorsan semmivé lettek, barátságosan fogadták, és a mai napig családias a légkör, amiben dolgozik.
Azt mondja, a mínusz egyről kezdett, sokat kellett tepernie, és rengeteget tanulnia. “Bazsalikom, koriander? Itt hallottam életemben először ezekről a fűszerekről, nemhogy használtam volna őket” – meséli nevetve. Ráadásul a cégnél a hivatalos nyelv az angol, amiből finoman szólva sem volt túl penge akkoriban. “Most már megyeget, de még elég döcögősen. Járt be hozzám egy angoltanár, ő segített”.
És, hogy Heléna sikertörténete mennyire lehet példa a többi bagi telepinek? Ő azt látja, hogy sokan szeretnének kitörni, de amíg ez a vágy csak a gondolataikban létezik, az sajnos kevés. Amikor tenni is kéne valamit: elindulni, megmozdulni, akkor általában elszállnak a nagy álmok. “Én azt szeretném, ha az emberek megértenék: bármilyen mélyen vannak is, mindig van felfelé út. A változásoktól pedig nem szabad félni”.
Heléna azt mondja, nem tervez hosszútávra. “Amerre megy a történet, arra megy. Nincs konkrét vágyam, én már annak is örülök, amim most van” – mondja. Egy vágya mégis van: egy saját lakás, de jelen állás szerint ez egyelőre nem tűnik túl reálisnak. Egy program részeként Heléna hamarosan Ciprusra utazik a Bagázzsal, hogy elmesélje, hogyan sikerült kijutnia a gödörből. Beszélt már egyszer Portugáliában is erről.
Elkezdtem magyarul, bemutatkoztam, aztán gyorsan átadtam a mikrofont a Bagázs munkatársának, folytassa ő angolul. Nem megy ez még nekem
– nevet.