Index Vakbarát Hírportál

Egyetértenek az olimpiát pártolók és ellenzők: népszavazás kellene

2017. február 22., szerda 00:21

Ha nincs olimpia, nem újítják fel a hármas metrót, nem fogunk tudni civilizáltan kiérni a reptérre, érvelt Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom elnöke az RTL Klubon, ahol Fekete-Győr Andrással, a Momentum Mozgalom elnökével vitázott az olimpiaszervezésről. Baló György műsorába eredetileg nem Szalay-Berzeviczyt, hanem Fürjes Balázs olimpiaügyi kormánybiztost várták, ő azonban végül kihátrált, és más politikus sem vállalta a tévévitát.

Olimpia = gravitációs pont

A kihátrálás a vitából persze részben érthető, az olimpia-projekt a népszavazási aláírásgyűjtés után épp vesztésre áll. A budapesti olimpiát már több mint egy évtizede szorgalmazó Szalay-Berzeviczy viszont ment így is szívesen, képviselve az olimpiapárti érveket. Csakhogy erősebb dolgokat ő sem tudott előhúzni a vitában, mint hogy az olimpia "egy jó projekt", egy "gravitációs pont", ami egy irányba szívja a gazdaság szereplőit, és aminek a hatására megvalósulhatnak egyébként is szükséges fejlesztések, amelyek másképp esetleg nem. (Azért azt hozzátette, a metró és a reptéri fejlesztés is csak kiragadott példák, ezek lehet hogy olimpia nélkül is megvalósulhatnak, a lényeg, hogy az olimpia egy országépítő projekt.)

Szalay-Berzeviczy dacára, hogy nem hisz abban, hogy a politikusok a szükséges fejlesztéseket olimpia nélkül is végigvinnék, különösen optimista, ha arról van szó, hogy ugyanezek a politikusok milyen önkorlátozó módon és józanul, illetve a média és a civil szféra kontrollja mellett költenék el az olimpiára az ezermilliárdokat.

Elismeri, hogy vannak kockázatok, de azt kellene végiggondolni, hogy hogy lehetne a transzparenciát és a kontrollt úgy biztosítani, hogy "nyugodtan tudjunk nekivágni a jövőnek". Hozzá lehet úgy is állni, hogy hagyjuk az egészet, de kár lenne a "kádvízzel együtt kiönteni a gyereket" is, bele kellene vágni, hiszen bár négyévente van olimpia, úgysincs soha olyan, hogy "megfelelő alkalom".

Nagy buli, hosszú másnaposság

Bár elvileg ez volt az első tévévita az olimpiáról, amiben a Momentummal szemben bárki is kiállt az olimpiát pártolók oldaláról, a nagy csörték elmaradtak, tekintve, hogy Szalay-Berzeviczy és Fekete-Győr a legtöbb dologban egyetértett, csak a végkövetkeztetés volt különböző.

Nem csak abban voltak közös állásponton, hogy az olimpia úgy egyébként egy jó dolog, hanem abban is, hogy meg lehetett volna kérdezni már korábban is az embereket a kérdésről, például a vasárnapi zárva tartásról szóló vita idején, vagy akár a menekültkvótás népszavazással egyszerre. De egyetértettek abban is, hogy most már

a pályázat visszavonása sem lenne jó húzás, meg kellene tartani a népszavazást.

Abban is egyetértettek, hogy a költségek jelentősen meghaladhatják az előre kalkulált összeget, vagy hogy lényeges szempont a korrupciós kockázat.

Az egyetlen különbség a két fél között abban volt, hogy egyikük szerint várni kellene az olimpiaszervezéssel, egy "nagy buli és hosszú másnaposság" helyett fontosabb dolgokra kellene költeni ezt a pénzt, például oktatásra, egészségügyre, vidéki infrastruktúra-fejlesztésre míg a másikuk szerint "össze kellene állni egy csapatba", "túl kellene lépnünk saját magunkon", és megszervezni az olimpiát.

Politika: nem szitokszó

"Kritikaként felmerült, hogy miért most kezdeményeztünk erről népszavazást. Pedig soha nincs késő az emberek véleményét megkérdezni, főleg nem egy sok ezermilliárd forintot érintő ügyben. Nagyon álságos, amikor azzal támadják a Momentumot, hogy emögött pártpolitikai szándékok vannak. Miközben a politika pontosan az embereket érintő ügyekről, az adóforintjaink elköltésének kérdéséről szól, aki ilyen ügyeket megpendít, az politizál és ezt fel kell tudni vállalni. Ezt a Momentum is vállalja, nem fogunk soha szégyenkezni azért, mert több mint negyedmillió embernek megadtuk azt a lehetőséget, hogy véleményt nyilvánítsanak" - mondta Fekete-Győr András, de valójában nem is igazán Szalay-Berzeviczyre reagálva. A Budapesti Olimpiai Mozgalom elnöke szerint ugyanis a Momentumot nem lehet kritizálni az aláírásgyűjtésért és az időzítésért, még létre sem jöttek, amikor a budapesti olimpiai pályázat elindult. A kritika sokkal inkább a parlamenti ellenzéki pártoknak szól, akik ugyan korábban támogatták a budapesti olimpiát, most kihátráltak.

Szalay-Berzeviczy egyébként örült volna, ha a Momentum megkeresi őket még az aláírásgyűjtés elején, és közösen vágnak bele a népszavazás előkészítésébe: az olimpiát ellenzők és támogatók együtt gyűjthettek volna aláírást, aztán mindenki szavaz tetszése szerint. De onnantól, hogy az egésznek Nolimpia lett a jelszava, ők már inkább nem szálltak bele.

Rovatok