Index Vakbarát Hírportál

Kósa: Eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

2017. február 23., csütörtök 10:36

Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat, mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

Kósa a népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalomról azt mondta: 

gyávák voltak bejelenteni, hogy párttá akarnak alakulni, és ehhez eszközül használták a népszavazást.

A 24.hu szeretett volna választ kapni a Magyar Olimpiai Bizottságtól is a pályázat visszavonásáról szóló kormányzati döntésről. Mark Adams, a NOB szóvivője ennyit válaszolt:

Természetesen a válasszal meg kell várnunk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalosan is visszavonja a pályázatot, ezt ugyanis csak ők tehetik meg. Az ilyen alkalmak egyébként is remek talajt adnak a találgatásokra.

Rovatok