Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Belátható időn belül nem fogunk olimpiát rendezni

2017. február 23., csütörtök 13:48

A kormány lezárta az olimpiaügyet

A legfontosabb kérdés a kormányülésen az olimpiarendezés sorsa volt, ismert, milyen határozatot hoztunk - kezdte a kormányinfót Lázár János. Kissé elcsukló hangon mondta a miniszter, hogy visszavonják az olimpiai pályázatot.

"Nemzeti egység nélkül egyetlen ország sem tud olimpiát rendezni,

a nemzeti egység elképzelhetetlen a baloldali pártok nélkül.

Lázár szerint míg korábban az MSZP-sek a közgyűlésben támogatták a pályázatot, ez mára megváltozott. A kezdeti egység az elmúlt hónapban megtört, ezért a kormány nem látja, hogy felelősséggel részt vehetne a pályázatban. Lázár "komoly eredménynek" tartja, hogy eljutottunk az utolsó előtti szakaszhoz olimpiaügyben.

"A kormány ezt az ügyet lezártnak tekinti" - mondta. Szabó Tünde sportállamtitkár áttekinti, milyen beruházásokat kell folytatni, miről kell lemondani, a kormánybiztos pedig elszámol majd az eddig felmerült költségekkel.

Lázár kapott egy kérdést arról, hogy miért nem akar népszavazást a kormány az olimpiáról, hiszen a pályázat visszavonása ezt jelenti. Lázár azt mondta, a kormány azért nem tartotta korábban szükségesnek, mert a nép képviselői, az MSZP-sek a parlamentben nem tartották szükségesnek, annak idején ugyanis senki nem állt fel ugyanis a baloldalról, hogy ragaszkodik a népszavazáshoz.

Ha most írták volna ki a népszavazást, az öt hónapos vita után Lázár szerint esélyünk nem lett volna a győzelemre, és a hosszú távú esélyeinket is csak romboltuk volna. Lázár szerint a kezdeményezők most elérték a céljukat, ezért fölösleges a népszavazás.

"Miről akarnak népszavazást? A kormányról? Arról lesz jövő tavasszal." Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, kudarcnak tekinti az olimpia visszavonását, de ez az ország kudarca. Lázár hozzátette:

Belátható időn belül Magyarország nem fog olimpiát rendezni

Az alábbi videón Lázár válaszol az Index kérdéseire:

Miniinterjú Lázár Jánossal

Márciusban indul a nemzeti konzultáció

Orbán Viktor hétfőn már bejelentette, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány öt kérdésben, "öt súlyos problémáról" kérdezik meg az embereket. Lázár János most elárulta, hogy a konzultáció márciusban indul.

Az egyik ilyen kérdésről, "a rezsicsökkentés támadásáról" Lázár azt mondta, bíróság elé viszi az Európai Bizottság a magyar hatósági árszabályozás kérdését az energetika területén. Szerinte az EB a cégekre szeretné bízni az árszabást, a magyar álláspont szerint viszont az államnak, hatóságoknak kell dönteniük, az emberek szempontjainak mérlegelése alapján.

A határon tartják a migránsokat

Bevándorlásügyben a kormány meghallgatta Pintér Sándor belügyminisztert, és a kormány jelentős összegeket ad arra, hogy a műszaki zár mögött egy újabb határzár jöjjön létre a szerb-magyar szakaszon - mondta Lázár.

Az idegenrendészeti őrizet ismételt bevezetéséről is beszélt a miniszter. Ennek lényege, hogy a jövőben nem mozoghatnak szabadon a migránsok, ezért négy törvényt módosítanak. Akik jelenleg Magyarországon tartózkodnak, nagyjából 600-an, őket visszaviszik a határon lévő őrizeti pontra.

Bevándorlásügyben a kormány meghallgatta Pintér Sándor belügyminisztertó, és a kormány jelentős összegeket ad arra, hogy a műszaki zár mögött egy újabb határzár jöjjön létre - mondta Lázár János.

Lázár szerint Vona Simicska Lajos szoknyája mögé bújik

Az Index kérésére Lázár kommentálta Orbán Viktor hétfői, parlamentben tett megjegyzését. A kormányfő azt mondta Vona Gábornak, hogy "nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni". Ez Vona Gábor szerint "buzizás" volt, és erre a szintre nem akar süllyedni.

Lázár most azt mondta, hogy ő nem erre gondolt, amikor ezt hallotta. Ő úgy értette, hogy Vona Simicska Lajos szoknyája mögé bújik.

Tarthatatlan, hogy rosszabbak a termékek, mint Ausztriában

Lázár bejelentette, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek jelentést kell készítenie a hazai élelmiszerbiztonság helyzetéről. Az elmúlt napokban hozták nyilvánosságra azt a jelentést, amely szerint a magyar boltokba jutó termékek rosszabb minőségűek, mint az osztrákoknak adott termékek:

"Az élelmiszer minősége, a mennyisége és a fölhasznált adalékanyagok minősége, mennyisége eltért." Lázár ezután részletesen is ismertette, hogy melyik termékek rosszabb minőségűek, mint Ausztriában. 

Nevesítette a Coca-Colát, a Nesquiket, a Rio Marét, a Nutellát és a Knorrt.

Fazekas Sándor még 2015-ben Brüsszelhez fordult emiatt, és Lázár szerint az uniós biztos az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy jogi eszközökkel nem lehet fellépni a cégekkel szemben. Lázár közölte, hogy a brüsszeli álláspont az, hogy aki szegényebb, az rosszabb  terméket kapjon. Ezt a kormány visszautasítja.

Aki szegényebb, szemetet egyen - ez az álláspont tarthatatlan!

Lázár megnevezte a külföldi kézben lévő élelmiszerláncokat (Aldi, Lidl, Spar), a kormány most ezekről készít újabb jelentést, száz élelmiszerről. 

Új posztot kap Pelczné Gál Ildikó

Pelczné Gál Ildikó, a Fidesz alelnöke, jelenleg európai parlamenti képviselő lehet az európai számvevőszék egyik alelnöke - jelentette be Lázár. Pár napja már szóltak hírek arról, hogy Pelczné nem indul a következő választáson, mert valamilyen magas posztot kaphat. Lázár szerint Pelcznének majd csak akkor kell a pártbeli és parlamenti tisztségeiről lemondania, miután a számvevőszék tagja lett.

Lázár egyetért Matolcsyval: Amerika támadta a magyar kormányt

Lázár kapott egy kérdést Matolcsy György kijelentéséről is. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint egy NATO-szövetséges támadást indított a magyar kormány ellen 2014 őszén, majd 2015-ben.

Lázár erre azt mondta, emlékezhetünk, hogy André Goodfriend amerikai ügyvivő aktívan bekapcsolódott a hazai belpolitikai viszonyokba 2014 őszétől. "Valamiért fontosnak tartotta, hogy álláspontot mondjon, beavatkozzon, irányítsa az eseményeket. Direkten avatkozott be a napi eseményekbe." Ezek szerint Matolcsy az Amerikai Egyesült Államok "támadására" célzott.

Lázár hozzátette, hogy szerencsére túl vagyunk ezen az időszakon.

Dagály, Puskás, Erzsébet

További bejelentések, intézkedések:

Rovatok