Index Vakbarát Hírportál

Megtartják az okafogyott népszavazást Algyőn

2017. február 24., péntek 19:18

Örkényi magasságokban az algyői népszavazás ügye:

A hírt, hogy a vegyi üzem építéséről végül mégis népszavazást tartanak, az MTI szerint Kovács László, az önkormányzat sajtóreferense jelentette be.

Ha a héten már olvasott a községről, az azért lehetett, mert Lázár Jánosbelekeverte az olimpiai népszavazás ügyébe. Lázár bravúros időzítéssel pont az olimpiai pályázattól való visszalépés délutánján nyilatkozta egy fórumon, hogy a népszavazás "okafogyottá vált". A hír ezzel címmel jelent meg az MTI-ben, de a miniszter nem az olimpiai, hanem az algyői népszavazásról beszélt.

Lázárnak abban viszont teljesen igaza volt, hogy a népszavazásnak semmi értelme, ugyanis az üzem a befektető visszalépése miatt fog megépülni.

Egy görög befektető korábban egy háztartási vegyi árukhoz alapanyagot gyártó üzem építését tervezte Algyőn, de végül kedden visszalépett. A népszavazásról december elején döntöttek, miután civil kezdeményezésre, Fidesz-KDNP-s támogatással, aláírásgyűjtés indult. Az aláírók támogatták, hogy a kockázatot jelentő vegyi üzem helyéről kérdezzék meg az algyőieket.

Miután kedden visszalépett a befektető, az algyői képviselő-testület csütörtökön rendkívüli ülést tartott, ahol úgy határoztak, hogy visszavonják a népszavazás kiírásáról szóló döntést. Ezt viszont hiába kérték a Szegedi Törvényszéktől, a bíróság nem vonta vissza a kiírást. A visszavonást ugyanis a törvény alapján csak a helyi népszavazás elrendeléséig kérhették volna. A törvény arról már nem ír, hogy visszavonható-e egy szavazás, miután már elrendelték, így a bíróságnak nem volt hatásköre arra, hogy döntést hozzon.

Rovatok