Index Vakbarát Hírportál

Nyolcmilliárd forint egyházaknak és civil szervezeteknek közösségfejlesztésre

2017. február 24., péntek 17:16

Egyházi és civil szervezetek közösen pályázhatnak közösségfejlesztési programokra, jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Székesfehérváron.

Soltész Miklós az MTI-nek elmondta, hogy nyolcmilliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a pályázatot, aminek keretében egyházi és civil szervezetek kizárólag közösen adhatnak be pályázatot 25 és 50 millió forint közötti összegekre. A központi régió (Budapest és Pest megye) kivételével minden régióból lehet pályázni.

A pályázatokhoz nincs szükség önköltségre, a megvalósítási idő pedig 24-48 hónap. Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára bízik benne, hogy a támogatások révén sikerült majd az érintett szervezeteknek fejlődni és dolgozni a rászorulók támogatásán, illetve a társadalmi különbségek csökkentésén.

Rovatok