Index Vakbarát Hírportál

Nem adott pénzt az ATM, de levonták a számlájáról

2017. március 6., hétfő 10:33 | aznap frissítve

„Az üllési OTP-s bankautomatából szerettem volna még január 25-én felvenni 59 ezer forintot, ami nem sikerült, mert a pénzt nem adta ki a készülék" - kezdi történetét a Délmagyarnak az üllési István, aki meglepődve látta aztán az sms-ei között, hogy a tranzakciót a bankja elszámolta, és levonta az összeget. Miután személyesen bement a bankjába, Szegedre, a problémájára csak február 1-jén kapott választ levélben, de „akkor is csak annyit írtak benne, hogy a tranzakció még 60–120 napig eltarthat”.

István azóta sem jutott a pénzéhez. Mint elmondta, az ATM-et is kicserélték, mert rossz volt.

Az OTP-s bankautomatában MKB-s bankkártyát használt.

Az OTP arról tájékoztatta, hogy „csak saját ügyfeleiknek tudják a probléma bejelentése után hét napon belül előzetesen jóváírni a ki nem adott összeget”. Persze ez is csak akkor, ha közben befejeződik a bank vizsgálata, így viszont „a hibát a kártyakibocsátónál kell jeleznie a károsultnak, majd a két bank felveszi egymással a kapcsolatot, és a jóváírás csak ezután történhet meg.” Ez az MKB Bank levele szerint valóban 60–120 napot vehet igénybe.

Üllésen csak ez az egy OTP-s ATM van.

Rovatok