Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz visszahívta a fekete ruhás nővér öngyilkosságán gúnyolódó képviselőt

2017. március 7., kedd 11:36

A Fidesz-KDNP kezdeményezésére a salgótarjáni közgyűlés megszüntette Kakuk Zoltán népjóléti bizottsági tagságát, írja az MTI. Mint ismert, Kakuk a Facebookon oldalán gúnyolódott a fekete ruhás nővér öngyilkossági kísérletén.

Kakuk azt írta, "kár, hogy túlélte" Sándor Mária az öngyilkossági kísérletet, majd később azzal "árnyalta" szavait, hogy nem Sándor Máriát akarta megsérteni, hanem az ő szemében, aki öngyilkosságot követ el, az nem ember. Kakuk a salgótarjáni önkormányzat népjóléti bizottságának a Fidesz által delegált külsős tagja volt.

A közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője, Turcsány László és a Fidesz salgótarjáni elnöke, Becsó Zsolt Kakuk visszahívását "vállalhatatlan megnyilvánulásával" indokolta. Korábban a közgyűlés baloldali frakciója és a Jobbik önkormányzati képviselője is lemondásra szólította fel Kakuk Zoltánt. A keddi rendkívüli ülésen a visszahívást a képviselők egyhangúlag szavazták meg.

Kakuk az Indexnek a visszahívása hírére februárban így reagált:

Most majd még keményebben fogom kritizálni az önkormányzatot, szóval engem nem ijesztenek meg, nem vonnak ki a forgalomból. Én itt születtem, itt élek, maximum agyonütnek. Mert az biztos, hogy nem leszek öngyilkos, mert utálom az öngyilkosokat.

Rovatok