Index Vakbarát Hírportál

Jogtalanul küldik fogdába a szexmunkásokat

2017. március 9., csütörtök 14:57

Sok olyan szexmunkás kerül szabálysértési elzárásba vagy előzetesbe, akiket a törvény szerint tilos lenne fogdára küldeni, mert egyedül nevelik kiskorú gyereküket - írta közleményében a Szexmunkások Érdekvédeli Egyesülete, a SZEXE.

A közlemény szerint a gyermeküket egyedül nevelő szexmunkások azért is kerülnek fogdába, mert nem merik megmondani a rendőröknek, hogy kisgyerekük van. Attól félnek ugyanis, hogy a gyámhatóság a munkájukra hivatkozva elveszi a gyerekeiket, mert a hatóság mai gyakorlata ehhez már elég alapnak tekinti azt a körülményt, hogy a szülő szexmunkát végez. Pedig Magyarországon 1999 óta legálisan lehet szexmunkával pénzt keresni.

A SZEXE még tavaly beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosához, mert szerintük módosítani kellene a gyermekvédelmi törvény vonatkozó részeit. Az ombudsman válasza szerint ha nem is szükséges módosítani a jogszabályt, szükségesnek tűnik a szakmai szabályok kiegészítése.

“A probléma nem is az otthonokban, hanem már kint az utcán elkezdődik: az alkalmatlan törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy szexmunkásokat olyan mondvacsinált indokokkal büntessenek jelentős összegekre, mint hogy rossz helyen álltak” - írta közleményében a SZEXE. A szervezet szerint a türelmi zónákat az önkormányzatoknak kellene kijelölniük, de ennek “már 17 éve nem tesznek eleget”. Sőt, számos ügyfelüket ott is megbüntetik, ahol a hatósági bizonyítvány szerint szabad lenne állniuk.

A szervezet szerint ilyen esetek miatt éves szinten milliárdos összegben osztják a bírságokat, amelyet sok szexmunkás nem tud befizetni. A kiegyenlítetlen büntetések miatt akár két évre is börtönbe is kerülhet valaki, “aki eleve a nehéz szociális helyzete miatt kényszerült utcai felajánlkozásra” - írták a közleményben.

Rovatok