Index Vakbarát Hírportál

Összellenzéki népszavazás jöhet a római-parti mobilgátról

2017. március 13., hétfő 17:21

Helyi népszavazást kezdeményezett az óbudai önkormányzat 6 ellenzéki képviselője a Római-partra tervezett mobilgátról, írja az MTI. A kérdést a helyi választási bizottság 30 napon belül bírálja el.

A III. kerület ellenzéki képviselők közösen kezdeményezték a helyi szavazást, név szerint Béres András (Párbeszéd), Burján Ferenc (LMP), Czeglédy Gergő (MSZP), Mihalik Zoltán (Együtt), Őri László (MSZP), Simonka Csaba (MSZP) és Szanyó Miklós (Jobbik). Nem értenek egyet a jelenlegi tervekkel, a gát jelenlegi tervei alapján rengeteg fát is vághatnak ki az építkezés előtt. Az ellenzékiek szerint ez egy pártok felett álló ügy, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a gátat fel lehet építeni egy alternatív nyomvonalon is, ami kisebb természeti kárral járna.

A mobilgátról ebben az aktában olvashat többet. 

Rovatok