Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak (OEK) hétfőig. Így február vége óta, vagy nem egész két hét alatt országosan 41 embernél jelentkeztek a kanyaróra utaló tünetek – mondta a központ főigazgató-főorvosa budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MTI beszámolója szerint Oroszi Beatrix azt mondta: valamennyi új esetet Csongrád megyéből jelentették. A kanyarómegbetegedést továbbra is csak 13 embernél igazolták a laboratóriumi vizsgálatok. Közülük tíz makói, egy szegedi egészségügyi dolgozó, egy a szegedi klinika betege, és köztük van az a makói kórházban ápolt román állampolgár is, aki behurcolta a betegséget – sorolta a főigazgató.
A makói kórházból is van új bejelentett kanyarógyanús egészségügyi dolgozó (a fertőzés ott indult ki egy 39 éves román férfitól), de egyelőre nem igazolt a megbetegedése. A makói kórházban a délmagyar.hu pénteki cikke szerint a dolgozók sem védőfelszerelést, sem oltást nem kaptak, az egyesített makói és hódmezővásárhelyi intézmények főigazgatója hétfőn viszont azt mondta: az első kanyarómegbetegedések felfedezése után megtették a szükséges járványügyi intézkedéseket a makói és a hódmezővásárhelyi kórházakban. Azonnal megkezdték azoknak az embereknek a felkutatását, akikkel a fertőzöttek találkozhattak. Ezek az érintettek megkapták - a mumpsz és a rubeola mellett - a kanyaró ellen is védettséget nyújtó oltást, minden más egészségügyi dolgozó önkéntesen kérhette a vakcina beadását
Felvételi zárlatot eddig csak a makói kórházban rendeltek el, ezt csak akkor oldják fel, ha "járványügyi szempontból teljes mértékig biztonságosnak tartják a betegellátást", vagyis ha nem fordul elő új kanyaró megbetegedés, és új kanyarógyanús esetről sem érkezik bejelentés. Hozzáfűzte: úgy látják, "lecsengőben van az új esetek előfordulása" a makói kórházban.
Korábban 11 megyéből jelentettek kanyarógyanús eseteket. Az OEK pénteki tájékoztatása szerint a lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs, behurcolt esetek azonban előfordulnak.
A kanyaró egy cseppfertőzéssel terjedő vírusos betegség, ami ellen Magyarországon van kötelező védőoltás. A vírusfertőzés ami súlyos szövődményekkel és komplikációkkal járhat, amik között tüdőgyulladás és agyvelőgyulladás is szerepel. A legjellemzőbb tünetei: hirtelen fellépő láz, nátha, köhögés, kötőhártya-gyulladás és cseresznyepiros foltok a szájban.