Az elmúlt hónapok politikai sikertörténete egyértelműen a semmiből feltűnt Momentum Mozgalom, amely ügyesen témát választva és jól kampányolva a tél közepén is sikeresen gyűjtött össze elegendő aláírást a budapesti olimpia megakadályozására, és mérte ezzel az elmúlt évek talán legfájóbb vereségét a Fideszre. Március 15-e egy új, feljövőben lévő fiatal, generációs politikai pártnak, ha mégoly közhelyes is, de a lehető legkönnyebb öndefiníciós és igazodási pont.
Ehhez képest a Momentum Városligetbe szervezett piknikje nem sok forradalmi izgalmat hozott. Én délután háromtól közel három órát voltam ott, ezalatt egyetlen zenekar se lépett fel, sőt, a hangfalakból lehalkított liftzene szólt. Tényleg, ennél a Vajdahunyad vára közeli átjárójánál didzseridúzó és doboló raszta arc egyedül jobb bulit csinált.
Lehet, hogy már öreg vagyok és a mai huszonévesek mások, esetleg túl sok Critical Mass-es bringástüntetésen szocializálódtam, de valahogy azt hittem, ennél fiatalosabb lesz a dolog. Ha a momentumosok annyira komolyan veszik magukat, hogy egy városligeti piknikre se mernek rálazulni, lehet, hogy az október 23-ára beígért nagy, össznépi dzsemborijukat inkább valami konferenciaközpontba kéne majd szervezni.
Esküszöm, a leglazább az volt, hogy egy bringát jól megtekerve ki-ki magának termelhetett áramot egy zöldséges-gyümölcsös turmixhoz. A nyakamat rá, hogy akik ennyire ökók, azok este, a program végén az utolsó csikket is össze fogják szedni, ami persze, már ha így lesz, nagyon szép dolog, de valahogy nem látom Petőfit vagy Vasvárit, ahogy a 12 pont eldobált példányait szedegetik.
A pikniket jól leírja, hogy fő programként egész délután zajlott egy elég visszafogott beszélgetés, ahol az épp párttá alakuló szervezet elnökségi tagjai válaszoltak a hallgatóság kérdésére. A legnagyobb vita (már amikor épp ott voltam) azon bontakozott ki, hogy baj-e, ha a Momentum egyelőre nem mond arról semmit, hogy az állami tisztviselőknek legyen-e vagyonnyilatkozati kötelezettségük. Az elnökségi tagok (én leginkább Orosz Annát és Kádár Barnabást hallottam) egyébként szimpatikusak voltak és jól állták a sarat, de valahogy a műfaj maga, ahogy kettejüket körülállta 30-40 ember, nem sok vizet zavart.
A sátrakban további programok voltak, az egyikben például az érdeklődők Alföldi Róbert és Bródy János március 15-i, a Momentumnak címzett videóüdvözleteit nézhették végtelenítve, majd később Kornis Mihályét, aki Arany Fülemüle című versét olvasta fel...
Mivel a momentumosokat mostanában nagy divat a pénzügyekkel cseszegetni, álljon itt egy adat: a szervezők szerint az egész hóbelevanc a sátrakkal és az igényesnek tűnő színpadpadtechnikával összesen megállt másfél millió forintból.
Fekete-Győr András elnök ünnepi beszédére fél hatig kellett várni, és a meglehetősen álmoskás piknik csúcspontja épp olyan vérszegényre sikerült, mint amilyen az egész rendezvény volt. Addigra 800-1000 ember gyűlhetett össze. Hogy világos legyen, mire gondolok, ide másolom az egészet, amiből csak az időjárásra vonatkozó, spontánnak szánt megjegyzés hiányozik. Ja, és az október 23-i "nagy dobást" beharangozó – lehet, hogy Fekete-Győr is érzékelte, hogy ez a piknik most kevéssé sikerült forradalmira.
Gyakran felmerül bennünk a kérdés, hogy mit jelent számunkra magyarnak lenni? Mi köt bennünket össze? Van-e, lehet-e felelősségünk mindazért, ami Magyarországgal történik? Egyáltalán, akarjuk-e ezt a felelősséget?
Nekünk, a Momentumnak március 15. a tettekről és a cselekvésről szól: 1848 március 15-én egy maroknyi Budapesten élő fiatal úgy döntött, síkra száll a szabadság és a nemzeti függetlenség mellett, és az esetleges következményekre, vagy az akkori politikai elit ellentétes akaratára fittyet hányva az egész ország számára megteremtették egy új jövő lehetőségét.
1848-ban eltöröltük a feudális bíráskodás rendszerét, felszabadítottuk a jobbágyságot, bevezettük a közteherviselést – megteremtettük a modern Magyarország alapjait. Március 15-e így a nemzeti szolidaritás, a jogállamiság és a sajtószabadság fontos ünnepe is – nekünk, momentumosoknak mindenképpen azt üzeni, ezekért az értékekért nemcsak érdemes küzdeni, de felelősségünk utolsó leheletünkig harcolni.
Mire tanít még minket a márciusi ifjak emléke? Arra, hogy még a legsötétebb órákban is van helye a bátor cselekvésnek. A 48-as generáció mert álmodni és megvolt az elszántsága ahhoz, hogy kezébe vegye a sorsát. Egy maréknyi fiatal összedugta a fejét egy pesti kávéházban, ötleteltek majd terv szerint cselekedtek...
1848 öröksége az a tapasztalat, hogy a nemzet képes saját kezébe venni a sorsát és olyanná válni, amilyenné az emberek teszik. Tennünk kell ma is azért, hogy Magyarországunkat megváltoztassuk, a nemzetnek kell megadnia az új irányt, és a társadalomnak kell lezárnia a politikai elit által be nem fejezett rendszerváltást... Új reformkorszakot kell kezdenünk. Újat - pont, mint őseink tették 48-ban.
Mik a feladataink? Először a közöny falát kell tégláról téglára lebontanunk, hogy új országot építsünk. Egy országot, ahol többé senki sem lehet másodrendű állampolgár, egy országot, ahonnan senki sem akar emigrálni, ahol a nemzet tagjai szolidárisak egymással, és mindenkit a teljesítménye alapján becsülnek meg. Egy kiszámítható, virágzó, modern Magyarországot.
Végezetül ne feledjük, a márciusi ifjak is csak tucatnyian voltak...eleinte. De tucatnyi fiatal és változást akaró ember mögé hamar felsorakozott a nemzet, és képes volt történelmi tettekre. Modernebbé, szabadabbá, frissebbé tudták tenni Magyarországot.
Kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, újra el kell térítenünk a történelmet, hogy olyan hellyé tegyük Magyarországot, ahol szeretünk élni. Modernné, szabaddá, frissé.
A beszéd végén gyorsan eljöttem, mert alulöltöztem az egészet és már nagyon fáztam. Egy zenekar épp hangolt, és lehet, hogy azóta a felhevült momentumosok már Orbán Viktor a budai várban épülő palotáját dobálják kockakövekkel vagy Polt Péter legfőbb ügyészt üldözik, de nagy összegben nem fogadnék rá.
(Borítókép: Barakonyi Szabolcs/Index)