Nincs abban semmi meglepő, ha egy párt ifjúsági szervezete is megemlékezik március 15-ről, és a kokárdában díszelgő fiatalok a legnagyobb közhelyeket sorolják Petőfivel, Irinyivel vagy Vasvárival kapcsolatban.
Pontosan ez volt a forgatókönyve a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke által tartott vasárnapi megemlékezésnek is. Petneházy Dávid a Facebookján is nyilvánosságra hozott beszédében azonban olyan utalásokat is elrejtett, amelyekkel épp a jelenlegi szervezetét támadja.
Petneházy a budapesti Gesztenyéskertben olyanokat mondott például, hogy "itt az ideje, hogy a jobboldali fiatalok is kikeljenek a kanapéból és megszervezzék magukat", illetve "álljunk fel mi is a kanapéból, poroljuk le magunkat és nőjünk fel a feladathoz!" Egy Fidelitas belső ügyeit jól ismerő forrásunk szerint ez egyértelműen utal arra, hogy többen, így Petneházy is elégedetlen a Fidelitas mostani aktivitásával, vezetésével.
Meg is kérdeztük Petneházyt, valóban egyfajta elégedetlenségének adott-e hangot a beszédében, mint azt néhányan a Fidelitasban belelátják.
Ha szabad némi önkritikát gyakorolnom, a közösség, amihez én is tartozom, a polgári jobboldali fiatalság nem kellő hatékonysággal folytatja tevékenységet
– mondta az Indexnek. Hangsúlyozta, hogy ez nem a Fidelitas hivatalos álláspontja, azt csak az elnök képviselheti.
Petneházy ugyanakkor elárulta, hogy arra akart utalni a kanapés hasonlattal, hogy "talán a megelégedettségből fakadó kényelmesség okozza, talán generációs probléma, de a különböző közéleti fórumokon nem tudjuk kellő súllyal megjeleníteni az értékeinket. Ezen szeretnénk változtatni közösen a jövőben".
Szerinte a fidelitasoknak, vagyis a fiatalabb generációnak is jobban kell harcolni a polgári Magyarország "álmáért", amely veszélyben van. "Ezt fel kell ismernie a generációnknak, és meg kell védeni, hogy idővel mi is átadhassuk az utánunk következőknek. A polgári Magyarország tehát nem kihunyóban, hanem veszélyben van. Nap mint nap át kell gondolnunk, hogy eleget teszünk-e annak, amit ez az idea megkíván" – mondta. Ennél többet nem kívánt mondani, hogy pontosan milyen hatékonyabb fellépést szeretne, és mivel elégedetlen.
Petneházy Dávid tehát jelenleg a Szabolcs megyei Fidelitas elnöke, de nem tagja a Fidelitas elnökségének. Neve onnan is ismerős lehet a Fideszben, hogy édesapja Petneházy Attila, Nyíregyháza fideszes parlamenti képviselője.