Index Vakbarát Hírportál

A kormány támogatja a leégett zuglói zsinagóga felújítását

2017. március 28., kedd 13:56

A kormány 142 millió forinttal támogatja a tavaly októberben leégett zuglói zsinagóga felújítását - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI híradása szerint.

A kiégett zsinagóga falai között megtartott sajtótájékoztatón az államtitkár felidézte, hogy a valamivel több mint százéves épület történetében nem ez az első tragédia, hiszen a holokauszt idején a Thököly úti nyilas házból a nyilasok ide hozták, itt kínozták, gyilkolták meg zsidó áldozataikat.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint az épületet nemcsak renoválni szeretnék, hanem meg is akarják újítani. Reményei szerint a jövő évi pészahot már a felújított zsinagógában ünnepelheti a zuglói zsidó közösség. A Mazsihisz elnöke elmondta, hogy a tűz után a magyarországi és külföldi közösségek példaértékű összefogásról tettek tanúságot, sokan segítettek, hogy a közösség elkezdhesse a romok eltakarítását, az újjáépítés tervezését.

Mint mi is megírtuk, tavaly októberben tűz ütött ki a Thököly úti épületben, amit az imaterem oltáránál keletkezett elektromos hiba okozott. Személyi sérülés nem történt, de az épület súlyosan megrongálódott, és a zsinagóga Tóra-tekercsei is elégtek. Kardos Péter főrabbi, a Thököly úti zsinagóga rabbija felidézte, hogy éppen a Tóra örömünnepén égtek el a zsinagóga tóratekercsei, a zsinagóga legdrágább tartozékai. A Thököly úti villaépületet 1930-ban vásárolta meg és alakította ortodox zsinagógává a zsidó imaegylet. Az épületet kiégéséig egy körülbelül kétszáz tagú neológ közösség használta.

Rovatok