Index Vakbarát Hírportál

CEU rektora: Nem csináltunk semmi rosszat, itt maradunk!

2017. március 29., szerda 16:15

Nincs más otthonunk, mint Budapest, semmi rosszat nem tettünk, folytatjuk az akadémiai munkát

- egyebek között ezt hangsúlyozta a Közép-európai Egyetem rektora, Michael Ignatieff. A CEU vezetője azután hívott össze sajtótájékoztatót, hogy kiderült:a kormány úgy módosítaná a felsőoktatási törvényt, hogy lényegében ellehetetleníteni a Soros György által alapított oktatási intézményt - legalábbis Ignatieff szerint a módosítás lehetetlen helyzetbe hozná őket.

A nem titkoltan dühös rektor szerint a törvényjavaslat egyértelműen a CEU-t támadja.

Szerinte ugyanakkor ez nem nemzeti, hanem nemzetközi ügy, mert azzal, hogy a CEU-t támadják, az akadémiai szabadságot éri támadás. "Ha boldog vagy a házadban, jóban vagy a szomszédokkal, akkor miért is költöznél el?" - hozott egy hasonlatot arra, hogy eszük ágában sincs elhagyni Magyarországot. Szerinte a CEU-ból Budapest is profitál és ők is szeretnek itt lenni. 

Az, hogy a CEU-t érintő törvénymódosítás túllépett az akadémia világán, mi sem bizonyította jobban, minthogy a sajtótájékoztatón nem csak a nemzetközi média volt jelen, de az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Norvégia, Svédország diplomáciai képviselői, vezetői is is. Az amerikai ügyvivő, David Kostelancik az Indexnek elmondta, az Egyesült Államok kiáll a CEU mellett, így Washington ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az egyetem működését vagy függetlenségét.

Arról a rektor is beszélt, hogy a CEU elleni támadás rontja Magyarország és az Egyesült Államok, valamint az EU kapcsolatát. "Bármikor hajlandóak vagyunk a kormánnyal tárgyalni, de ezt a javaslatot vissza kell vonni" - mondta a rektor. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy bár hetekkel ezelőtt már hallani lehetett pletykákat arról, hogy a CEU-t támadás éri, de valójában semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg a kormány lépését.

Teljesen független, Magyarországon akkreditált intézmény vagyunk, minden jogszabályt betartottunk

- indokolta a rektor, miért lepte meg őket ez a javaslat. Arról is beszélt, hogy a CEU mélyen be van ágyazva a magyar és a nemzetközi akadémiai világba, ezért biztos abban, hogy más akadémiai intézmények, így például a Corvinus, az ELTE vagy éppen a Magyar Tudományos Akadémia is kiáll mellettük. 

A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy szerdán Palkovics László oktatási államtitkárral is találkozni fognak. Értelmes párbeszédre számítanak, de ennek csak akkor van értelme, ha Palkovics keze nincs megkötve, azaz módjában áll visszavonni a javaslatot. Később az Indexnek Enyedi Zsolt, a CEU politikatudományi tanára elmondta: azért is lepte meg őket a javaslat, mert ugyan már hetek óta hallottak pletykákat erről, de a kormányzat részéről úgy tapasztalták, hogy elégedettek a CEU-val, ezért is érte őket villámcsapásként az új fejlemény. 

Enyedi Zsolt egyébként a sajtótájékoztatón részletesen elmondta, miért lehetetlenítené el a CEU-t az új javaslat:

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a CEU vezetése kérte hallgatóit, hogy írjanak leveleket és álljanak ki az intézmény mellett. 

Az Index azon kérdésére, hogy igaz-e az a pletyka, miszerint a kormányfő tavaly alkut ajánlott Soros Györgynek, hogy válasszon a civilek vagy a CEU között, Enyedi azt mondta: nem tud arról, hogy ilyen ultimátum lett volna, és megismételte, hogy semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg azt, ami történt. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy bár próbáltak Balog Zoltán minisztertől találkozót kérni, ő azt mondta, nem ér rá, ezért is találkoznak Palkoviccsal. De nekik mindegy, kivel találkoznak, a lényeg, hogy a javaslatot vonják vissza. 

A törvényjavaslatról bővebben ebben a cikkünkben írtunk

(Borítókép: Fodor Éva társadalom és bölcsészettudományokért felelős rektorhelyettes, Michael Ignatieff a CEU rektora és Enyedi Zsolt a magyar ügyekért felelős rektorhelyettes sajtótájékoztatója 2017. március 29-én. Fotó: Bődey János/Index)

Rovatok