Index Vakbarát Hírportál

Ég a szemét Nyíregyháza határában

2017. április 2., vasárnap 20:54

Frissítés 22:06-kor: Eloltották a nyíregyházi hulladékfeldolgozónál keletkezett tüzet a tűzoltók - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján vasárnap késő este. Az oltáshoz három település tűzoltói érkeztek, akik kétórás munkával, öt vízsugárral oltották el a mintegy ötszáz négyzetméternyi területen a lángokat. A tűzesetben senki sem sérült meg, írja az MTI.

Korábban írtuk:

Szemét, gumiabroncs és aljnövényzet kapott lángra a Nyíregyháza külterületén lévő hulladékfeldolgozó telep közelében vasárnap kora este - közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tájékoztatás szerint a megyeszékhely és a 403-as főút között fekvő telephez nagy erőkkel érkeztek a nyíregyházi és a kisvárdai hivatásos tűzoltók, a tíz méter magas lángok mintegy kétszáz négyzetméternyi területen égnek.

A katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották, az első kiérkezett egységek három tűvízsugárral kezdték meg a lángok oltását. A tűz és az erős füst miatt a lakosság nincs veszélyben.

Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója az esti híradóban elmondta: a válogatótelepen található gépsor is meggyulladt, és még nem tudni, ég-e veszélyes anyag is.

Rovatok