Index Vakbarát Hírportál

Részegen, jogsi és forgalmi nélkül balesetezett, és még a helyszínt is elhagyta

2017. április 10., hétfő 10:33

A rendőrség ittas állapotban elkövetett járművezetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 18 éves fiú ellen, aki vasárnap hajnali fél négykor balesetet szenvedett Tatabányán.

A sofőr két utasával együtt a Népház úti kereszteződésben túl gyorsan vette be a kanyart, és elvesztette uralmát a kocsi felett. A kocsi átcsúszott a bal oldali sávba, majd az útpadkának és egy lámpának csapódott. Az ütközéstől a kocsi tovább pördült, majd egy kerítésnél az oldalára fordulva megállt. A fiatalok - annak ellenére, hogy egyikük könnyebben, a másik kettő súlyosan megsérült - kimásztak a kocsiból, és elhagyták a helyszínt.

A rendőrök egy közeli utcában állították meg őket, és az igazoltatásnál kiderült, hogy

A 18 éves fiút kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Rovatok