Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz a legsuttyóbb, legalpáribb módszereket használja

2017. április 15., szombat 09:37 | aznap frissítve

A Slejm csatornáján vlogbejegyzésben beszélt csütörtöki elítéléséről és annak apropóján az általános politikai véleményéről a Sándor-palotát hétfőn megdobáló két politikai aktivista, Gulyás Márton és Varga Gergő. Az egész beszélgetést itt nézheti meg, a legerősebb mondatokat összeszedtem alatta.

Gulyás arról beszélt, hogy a fokozódó elégedetlenségének a poharában az utolsó csepp Kósa Lajos „felháborító, színvonaltalan, mocskosul hazug” interjúja volt hétfőn. Azon régóta gondolkodott, hogy ha már a közintézmények egy részét megszállta a Fidesz, akkor azt épületfestéssel jelezni is kellene, hogy ezek nem közintézmények, hanem Fidesz-intézmények, ez most jó apropó volt arra.

Ekkora tömeggel más kormányt meg lehetett buktatni, most azt nem lehet elérni, hogy egy ellenzéki követelést napirendre vegyenek, érzékeltette a kormányhatalom túlsúlyát. A hatalmi reflexek teljesen félrementek az aktivisták szerint, és a Fideszben nem érzik, hogy ezek a reakciók visszahullanak rájuk, hogy az ilyen intézkedésekkel maguk alatt vágják a fát.

Varga Gergő arról a bénító illúzióról beszélt, hogy úgy épül autokrácia, mintha liberális demokrácia lenne – épp úgy, mint a például használt orosz modellben –, és ennek megvannak a maga Patyomkin-díszletei, köztük az ellenzéki pártok is („rendes baloldali párt sincs ebben az országban”). Arról is beszéltek, hogy „Áder Jánostól követelni, hogy ne írja alá a törvényt, az naivitás, politikai farkasvakság”. Az elnöknek nincs önálló akarata – azért is ülhet ott –, az államfő egy bélyegzőgyár. A Fidesz a saját médiáját is kiépíti, ehhez színházat kreál a saját médiafogyasztóinak, erre kellett szerintük az is, hogy bilincsben, vezetőláncon vezessék őket a bíróság elé.

A Fidesz nem érzi nyomásgyakorlásnak, ha 80-100 ezer utcára vonul, még ha kiábrándult fideszesek is vannak köztük. Meg kellett nézni, hol van a külső határa ennek a rendszernek, mi az, amitől félnek. És kiderült, hogy

ezek sokkal jobban félnek, mint eddig hittük.

Nagy kérdés, hogy mi az, ami miatt ennyire félniük kell, mondta Varga, aki szerint figyelemreméltó, hogy egy nem radikális, nem erőszakos akcióra is ennyire paranoiásan reagáltak.

Azt egyértelművé tette ez az eset, hogy „ha kilépünk ebből a keretből, egyből a legsuttyóbb, legalpáribb módszerrel vágnak vissza,

feljönnek éjszaka a lakásodra, koholt váddal bent tartanak 72 órára

megpróbálnak olyat rád verni, amit nem követtél el”. Varga szerint az is elképesztő, hogy az ügyészség és a bíró szemszögéből a két aktivista tettének nem volt politikai jellege, „úgy tettek, mintha ez nem egy tüntetésen lett volna.” Az aktivisták úgy érezték, az előzetes letartóztatásukra is készült a hatóság, ezt csak az akadályozta meg, hogy hatalmas tiltakozás kísérte az elfogásukat.

Arról is beszéltek, ami Magyarországon van, az nem rendőrállam – Varga külön kiemelte, hogy a rendőrök nagyon korrektek voltak vele, és ugyanúgy szívtak például, amikor az előállításakor órákon át kellett ácsorogniuk egy folyosón étlen-szomjan –, hanem ügyészállam, aminek a rendőrök és bv-dolgozók is megszenvedői. Az ügyészség egy az egyben a Fidesz politikai érdekeinek a kiszolgálója, ami fölött nincs társadalmi kontroll, mondta Gulyás.

A folytatásról Gulyás azt mondta: a Fidesz felkészült arra, hogy a meglévő politikai aktorokat kezelje, ellehetetlenítse. Arra viszont nem, hogy egy civil civil ember válik politikai aktívvá, akinek nem elég, hogy négyévente odategye az x-et valahová.

Ezt a rendszert a mostani választási rendszerben nem lehet megdönteni, de úgy sem, hogy hogy minden közintézményt befestenek. A rendszer alapjait kell támadni, hogy olyan választási rendszer jöjjön létre az országba, ami mindenkinek egyenlő esélyt ad.

Rovatok