Index Vakbarát Hírportál

Kifordult az LMP-s gyomra a kormánypárti sorosozástól

2017. április 19., szerda 12:04

A Fidesz szerint az átláthatóságot szolgálja az új civiltörvény, amely listázná a külföldről támogatást kapó szervezeteket. A KDNP Soros György befolyásolási kísérletét is indokként említette, és hogy ezek nem is civil szervezetek. A baloldal visszautasítja a megbélyegzést, az MSZP szerint ezzel a „putyini diktatúrához közeledik az ország”, az LMP szerint pedig a fideszesek a külföldről finanszírozott politikusok. A Jobbik a CÖF-öt is átláthatóvá tenné. Vita a parlamentben.

Szerda délelőtt megkezdődött a parlamentben az úgynevezett civiltörvény általános vitája. A hivatalosan A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló fideszes javaslat lényege egy mondatban megfogalmazható: annak a civil szervezetnek, amely egy éven belül 7,2 millió forintot kap külföldről, regisztrálnia kell, felkerül egy állami listára, és minden kiadványára rá kell írnia, hogy külföldről támogatott szervezet.

A kormányzati megszólalók azonban nem titkolják háttérben, hogy az új szabályozással azt kívánják nyilvánvalóvá tenni, hogy Soros György hogyan akarja befolyásolni a politikát az általa támogatott szervezeteken keresztül.

Több szervezet (például a kormányzati kommunikációban célba vett TASZ, Helsinki Bizottság és Transparency International) és az ellenzék is azért utasítja vissza a javaslatot, mert az szerintük nem az átláthatóságról szól – hiszen most is nyilvános a gazdálkodásuk –, hanem a sima megbélyegzésről. Az LMP-s Hadházy Ákos egyenesen „sárga csillagról” beszélt. A civiltörvény, illetve a már elfogadott CEU-törvény ellen múlt héten nagyszabású tüntetést is tartottak.

Fidesz: Csak az átláthatóságról szól

Ilyen előzmények után került most napirendre a törvényjavaslat vitája az Országgyűlésben. A benyújtók névsora is bizonyítja, hogy a Fidesznek milyen fontos a javaslat: Kósa Lajos frakcióvezető, illetve Gulyás Gergely és Németh Szilárd pártalelnökök a módosítás beterjesztői. Később a fideszes Vitányi István is csatlakozott beterjesztőként.

Gulyás Gergely a vita elején nem használta ki a rendelkezésére álló fél órát, amit azzal indokolt, hogy

az általánosan gerjesztett hisztéria ellenére egy igen egyszerű törvényjavaslatról van szó.

Gulyás szerint egy egyszerű átláthatósági törvényről van szó, a módosítás átláthatóvá teszi, hogy egy civil szervezet mennyi pénzt kap külföldről. Ez szerinte semmilyen megbélyegzést nem jelent, „ha valaki pozitívnak tartja, hogy valaki külföldről kap pénzt, pozitív tény, ha negatívnak tartja, negatív tény”. Gulyás azt mondta, hogy a magyar törvény semmilyen formában nem minősíti a tényt, és szankció is csak a regisztráció elmulasztása esetén van. Gulyás a hisztériát a pártok frusztrációjának tudja be. 

A fideszes képviselő a felénél el is hagyta a vitát más elfoglaltságra hivatkozva. Kósa Lajos és Németh Szilárd nem szólt hozzá az elhangzottakhoz.

MSZP: Közeledés a putyini diktatúrához

Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint viszont nem szakmai javaslatról van szó, „képmutatás arról beszélni, hogy javítja az átláthatóságot. Szerinte ezt jelzi, hogy Gulyás arcán olykor megjelent cinikus félmosoly. Bárándy szerint ez a törvénymódosítás egy Orbán utasítására aljas politikai szándékból benyújtott előterjesztés", édestestvére a lex CEU-nak.

Mindezzel pedig a szocialista képviselő szerint a putyini diktatúrához közeledik az ország. Bárándy ezután hosszan sorolta a példákat, hogy milyen elemeket kölcsönöz a kormány Oroszországból.

KDNP: Ezek nem civil szervezetek, mert Soros

A KDNP-s Hollik István már korántsem volt annyira visszafogott, mint Gulyás Gergely, és sokkal konkrétabban megfogalmazta, kiket is akar átlátni a kormány, és mi a törvénymódosítás célja. Szerinte vannak olyan emberek, akik szeretnék, ha politikai véleményük valósággá válna, beleszólásuk lenne a világ történéseibe, de ezt nem legitim választáson, a választók bizalmából szeretnék tenni, hanem megkerülve. Ezt teszi Soros György Európában és Amerikában egyaránt.” 

Soros szerinte a civil szervezeteken keresztül akarja befolyásolni a politikát, de ezeket civil szervezeteknek nehéz lenne nevezni”, mert

nincs társadalmi beágyazottság, nincs tagság, nem támogatják őket belföldről.

Hollik példákat is hozott a befolyásolási kísérletre, szerinte az oktatási tiltakozásokat szervező Hallgatói Hálózat mögött külföldről támogatott szervezetek álltak, a migránsoknál pedig olyan prospektusok vannak, amelyeket Soros György szervezetei készítettek".

LMP: Kifordul a gyomor

Hollik felszólalása után indulatosabbá vált a vita. Az LMP frakcióvezetője, Szél Bernadett kemény dolgokat vágott a fideszesek fejéhez. Szerinte nem a civilektől kell félteni az országot, hanem az orosz ügynököktől, akik itt ülnek most is a parlamentben”.

Önök a külföldről finanszírozott kormány, külföldről finanszírozott politikusok. Önöknek ezt a szemét munkát el kell végezni, vállalhatatlan!

Szél szerint a kormánypártiak nem is a saját véleményüket képviselik, az előterjesztők el sem mentek a parlamenti bizottságba érvelni, minden Orbán parancsára megy”. Szél Hollik István sorosozó beszédére pedig úgy reagált: a gyomrom fordul ki önöktől”. Szél jelezte, hogy a jogszabály elfogadása esetén az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul.

Jobbik: A CÖF is legyen átlátható!

A jobbikos Szávay István más taktikát választott, és nem szállt vitába az új szabályozással. A képviselő hangsúlyozta, hogy nem védjük soros szervezeteit, nem állunk mellé, helyes, jogos, észszerű a javaslat, hogy legyen átláthatóság”.

A Jobbik azonban nem állna meg itt, és azt javasolja, hogy ne csak a külföldről finanszírozott szervezetek esetében legyen átláthatóság, hanem a teljes civil szférára vonatkozzon,

a politikát befolyásolni belföldről is lehet.

Szávay konkrét példaként említette, hogy a mai napig nem tudjuk, a CÖF-nek honnan volt pénze kiplakátolni az országot. Persze vannak sejtéseink, önök hogyan hizlalják ezt a szervezetet” – jegyezte meg Szávay.

Párbeszéd: Minden jóérzésű ember behány

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint a javaslat nemcsak a civilekről szól, hanem mindenkiről, aki ellent mer mondani Orbán Viktor méltóságos úrnak". Szabó felsorolta, hogy milyen szervezetek esnek még a törvény hatálya alá, sok olyan fogyatékkal élő szervezet, amelynek komoly adminisztrációs problémát jelent az új szabályozás.

Minden jóérzésű ember behány maguktól

– mondta a fideszeseknek, akik szerinte nem erre esküdtek fel. Szabó azt is mondta, hogy a parlament elmegyógyintézet lett, Orbán pedig egy álomgyilkos".

Együtt: Putyin törvényéből fordították

Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a benyújtott szöveg nemcsak tartalmilag hasonlít az Oroszországban 2012-ben elfogadott, civil szervezeteket támadó törvényre, hanem a javaslat több pontján szó szerinti egyezést mutat a két szöveg.

Szerinte egyszerűen be akarnak iktatni a magyar jogrendbe egy orosz törvényt. Rákosi Mátyás mind a tíz ujját megnyalta volna ezért" – mondta Szabó.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszélget Kósa Lajossal a Fidesz frakcióvezetőjével az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. április 19-én. Mellettük Balla György a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Gulyás Gergely az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Rovatok