Index Vakbarát Hírportál

Juhász Péter pert nyert a Fidesz ellen

2017. április 26., szerda 17:46

A Fővárosi Törvényszék nem jogerős elsőfokú ítélete alapján a Fidesznek és az MTI-nek is 200-200 ezer forintot kell fizetnie Juhász Péternek - derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

Az ítélet alapján az MTI és a Fidesz is megsértette Juhász jó hírnevét azzal, hogy azt híresztelték, hogy az Együtt politikusa a 2014-es önkormányzati választások alatt polgármesterjelöltként drogos vagy alkoholos állapotban plakátokat rongált.

Mivel ilyen felvétel nem került elő, tehát az állítást semmi nem támasztotta alá, a bíróság megállapította, hogy a közlemény állításai sértik a politikus jó hírnevét, de az ítélet szerint becsületsértés nem történt.

Az ítélet szerint nem egyértelmű, hogy a Fidesz küldte azt a közleményt, amit az MTI közzétett. Ezzel a bíróság elfogadta a Fidesz képviselő ügyvéd érvelését, ami szerint nem bizonyítható, hogy a Fidesz közleményéről volt szó, ugyanis a közleményt nem találták a nyilvántartásukban. Az MTI az eredeti közleményt nem tudta előásni, mivel állításuk szerint az nem a megszokott módon, tehát az Országos Sajtószolgálat csatornáján keresztül érkezett, hanem e-mailen, vagy faxon keresztül. Az MTI azzal védekezett, hogy két év elteltével már nem tudják beazonosítani a közlemény forrását.

A bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, és kimondta, hogy mivel  az MTI nem tudja igazolni a közlemény forrását, úgy kell tekinteni, hogy az tőle származik, mivel ellenőrizhetetlen forrásból tett közzé hírt. Az ítélet egyik legérdekesebb megállapítása, hogy a bíróság szerint Juhász tévesen hivatkozott arra, hogy köztudomású tény lenne az, hogy az MTI valamely párt közleményét csak akkor teszi közzé, ha az biztosan az adott párttól származik.

A Fideszt végül csak azért marasztalta el a bíróság, mert a honlapján közzétette az ominózus MTI-hírt. Juhász ezzel kapcsolatban a megjegyezte, hogy nehéz elképzelni, hogy az MTI úgy tegyen közzé egy Fidesz-közleményt, hogy az ellen a párt ne tiltakozzon a közzétételt követően.

Rovatok