Index Vakbarát Hírportál

Kapaszkodjanak, lejárt Gyurcsány Ferenc ultimátuma

2017. április 27., csütörtök 13:30 | aznap frissítve

Lejárt a 72 órás ultimátum, amit Gyurcsány Ferenc adott a Fidesznek és Orbán Viktornak, hogy tisztázzák magukat az orosz zsarolhatóság vádja alól. 

A volt miniszterelnök az elmúlt napokban többször is azt állította, hogy Oroszország megfelelő szervei információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról, amelyek rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására. Gyurcsány állítása szerint először szóban értesült erről, majd közvetítőkön keresztül beletekinthetett olyan dokumentumok másolataiba, melyek ezt az állítást alátámasztják.

Gyurcsány azt mondta: az iratokat Magyarországon látta, az azokat bemutató közvetítő magyar volt, a tulajdonos személyét viszont nem ismeri. Arra nem válaszolt, hogy mikor történt az általa említett első beszélgetés, és arra sem, hogy az állítólagos korrupció melyik időszakra vonatkoznak. Jelezte, egyelőre nem tárgyaltak a papírok átadásának feltételeiről, és kérdéses, hogy elfogadhatóak lesznek-e a feltételek.  

Állítása szerint ezek alapján a magyar miniszterelnök Oroszország által zsarolható helyzetben van. A Demokratikus Koalíció elnöke három nappal ezelőtt felszólította Orbán Viktort, hogy 72 órán belül vagy tisztázza magát, vagy indítson ellene jogi eljárást. A 72 óra lejárt, a miniszterelnök nem tisztázta magát és nem indított jogi eljárást - írja Gyurcsány Ferenc, aki fenntartja korábbi állításait.

Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy amennyiben az általam látott dokumentumok hitelesek, a miniszterelnök súlyosan megsértette a magyar törvényeket és elárulta a hazáját. Nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik.

Közleményében Gyurcsány Ferenc azt írja:  minden törvényes eszközzel azon lesz, hogy állításait a dokumentumok megszerzésével és nyilvánosságra hozatalával bizonyítsa. A politikus arról biztosítja Orbán Viktort és a választókat, hogy ennek érdekében semmilyen olyan lépést nem tesz, amely sértené a hazáját, a törvényeket, elárulná esküjét, miszerint Magyarországot és csak Magyarországot képviseli.

Gyurcsány szerint a miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt:

Imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert ez nem egyszerűen politikai bukásához, hanem évtizedes börtönbüntetéshez, emberi, morális, politikai megsemmisüléséhez vezet. 

Gyurcsány Ferenc sejtetéseiről Orbán Viktor azt mondta:  "A volt kormányfőnek nem jogi természetű, hanem más jellegű segítségre van szüksége."

Megkérdezzük Gyurcsány Ferencet, tesz-e feljelentést most, hogy lejárt a 72 óra. Amint kiderül, jelentkezünk.

Rovatok