Index Vakbarát Hírportál

Apa és fia terrorizálta a volt feleséget

2017. május 2., kedd 10:41

A győri ügyészség vádat emelt egy apával és a fiával szemben, akik a válást követően terrorizálták a volt feleséget és annak új párját a Győrhöz közeli Csikvándon.

A váláskor a vagyontárgyak felosztását a házaspár egyezsége alapján a bíróság jóváhagyta, azonban a volt férj és fia igényt tartottak a nőhöz került tárgyakra is. Tavaly nyáron egy éjszaka a fiú bemászott az anyja új otthonának ablakán, miközben a volt férj a kerítésen át ment be házba, ahol mindketten többször megütötték a nőt, akinek eltört az orra. A fiú a traktorokat akarta a saját nevére irattatni, az apja pedig a volt feleség új párjának autóját törte össze. Egy vascsővel a kocsi összes ablakát betörte.

Két nap múlva megjelentek a nő mezőgazdasági telepén, ahol üzletfelei előtt kezdték el sértegetni, majd a fiú ököllel ismét ütni kezdte az anyját a traktorok miatt. A bántalmazásnak az egyik üzleti partner vetett véget.

Később az apa az élettársat üldözőbe vette kocsijával, mígnem az az árokba borult. A helyszínre érkező volt feleséget pedig ki akarta rángatni a kocsiból, miközben az a rendőrséggel beszélt. Szeptemberben a volt férj a nőt is üldözni kezdte kocsijával, megelőzte és hirtelen lefékezett előtte az út közepén. A nő úgy tudott elmenekülni, hogy hátramenetbe kapcsolva elhajtott. Emellett a volt férj többször felkereste a nőt éjszakánként és zaklatta.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben testi sértések, önbíráskodás, magánlaksértés, rongálás, zaklatás és közúti veszélyeztetések miatt emelt vádat. Velük szemben a bíróság távoltartást alkalmazott.

Rovatok