Index Vakbarát Hírportál

Bűnözönek ábrázolt fideszesek voltak az MSZP-sek pólóin

2017. május 3., szerda 17:09

Emlékezetes, hogy Kövér László házelnök dühbe gurult és megbüntette az MSZP-s képviselőket, amiért a parlamenti ülésteremben táblákon tiltakoztak a CEU-törvény ellen, és kérték az államfőt, hogy ne szignálja a törvényt. "Ne írd alá, János!" - így szólt a felszólítás, és Kövér szerint súlyosbító körülmény, hogy az MSZP-sek tegezték és a keresztnevén szólították a köztársasági elnököt. 

A házelnök ezért úgy döntött, csökkenti 50-100 ezer forinttal a képviselők fizetését, az MSZP-sek viszont ezt igazságtalannak tartják. A döntés hatályon kívül helyezése érdekében fordultak a mentelmi bizottsághoz.

Gőgös Zoltán MSZP-s elnökhelyettes a szerdai bizottsági ülés előtt az MTI tudósítása szerint azt mondta: Kövér László szerint "felségsértést" követtek el, az MSZP szerint azonban demokráciában képviselők jogait ilyen módon csorbítani nem lehet. 

Gőgös Zoltán szerint Kövér László ráadásul gyáva is volt, mert nem merte írásba adni indoklását, amely elhangzott a házbizottságon:

azért nem tegezhetik az MSZP-sek az államfőt, mert nem őriztek együtt disznót. 

A sajtótájékoztatón Gőgös Zoltán mellett ott volt további nyolc megbüntetett frakciótársa, akik kormánytagokat, az államfőt és a házelnököt börtöntöltelékként ábrázoló fehér pólót viseltek.

Gőgös szerint Kövér Lászlónak ezek a kijelentései "egy nagyon gyenge idegzetű emberre utalnak". Ha olyanokat mondhat a házelnök, hogy "dugulj el" vagy "ne óbégass", akkor nem várhatja el, hogy tiszteletet adjanak neki - mondta, megjegyezve: Kövér László nem a főnökük. 

A mentelmi bizottság, ahogy várható volt, nem adott igazat a szocialistáknak. Gőgös azt ígérte, ha a parlament sem helyezi hatályon kívül a fizetéscsökkentést, akkor a strasbourgi bírósághoz fordulnak.

Rovatok