Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP meghirdette a Fidesz-sajtó bojkottját, majd Kovács László az Echo TV-n elmondta, hogy ez hülyeség

2017. május 12., péntek 17:23

Egy nap sem kellett ahhoz, hogy egy szocialista megszegje a párt által csütörtökön meghirdetett sajtóbojkottot. Kovács László volt pártelnök az egyik bojkottált médium, az Echo TV esti adásában magyarázta el saját pártja döntéséről, hogy ez miért kontraproduktív, és miért nem szabad ilyet meghirdetni. 

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke  közölte: az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a "Fidesz pártsajtójának", csak a "független magyar sajtónak". Nyakó az Echo TV-t, az M1-et, a Tv2-t, az Origót, a Pestisrácok.hu-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot nevezte a Fidesz-pártsajtó részeinek.

Az Echo TV különösen is felbosszantotta az MSZP vezetését, miután a szegedi városházán Botka László elmondása szerint rá akarták törni az ajtót. Ezért kellett rendőrt hívni. 

Ennek a tévének az esti műsorába ment el a bojkott meghirdetése után Kovács László pártelnök, akitől nyilván az első kérdés az volt, hogy mit szól ehhez a bojkotthoz, amelyet már azzal megszegett, hogy eleget tett a meghívásnak.

Kovács azzal kezdte, hogy a műsorvezetőtől hall a dologól, de amúgy semmilyen tisztséget nem visel a pártban, így nem is ő döntött róla.

Majd néhány mondatban kifejtette, miért tartja rossz döntésnek a bojkottot, amivel rendesen belerúgott áttételesen az összes szocialista vezetőbe, így Botka Lászlóba is, akik a dologról döntöttek. Kovács azt mondta, mindet idézzük:

Kovács azt is elárulta, hogy "nem vagyok bojkott-hívő", és ha egy médium kifejezetten ellenséges vele, akkor élő adásba megy, ahol nem tudják megvágni a mondanivalóját. "Magamról nem tudom elképzelni, hogy egy meghívásnak ne tegyek eleget" - jelezte Kovács László.

FRISSÍTÉS!!!

Kovács László később azzal magyarázta a szereplését, hogy nem tudott a bojkottról. A következő közleményt küldte:

Csütörtökön este az Echo tv behívott az esti műsorába, a megadott téma az Európai Bíróságon zajló menekült kvóta per volt. Előttem ugyanerről kérdezték az Igazságügy Minisztérium uniós ügyekben illetékes államtitkárát és Kovács Zoltán kormány szóvivőt.

A beszélgetés közben a műsor vezető megkérdezte, hogy mi a véleményem az MSZP aznap délután bejelentett  sajtó bojkottjáról.

Közöltem, hogy a bojkottról nincs tudomásom, annak okait nem ismerem, így véleményem sincs róla.

A beszélgetés további részében esett szó az 1998--ban felmerült, de végül a napirendről levett bojkottról és a velünk szemben álló médiumokban való szereplésről. Ezekre adott válaszaim nem kapcsolódtak a mostani bojkotthoz. A műsor ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy  elmondjam, miért látom esélyesnek Botka Lászlót és az MSZP-t és miért látom jobbnak a 2018-as esélyeket a 2014 évinél.     

Rovatok