Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Pásztor Albert

2017. május 13., szombat 16:13 | aznap frissítve

Meghalt Pásztor Albert nyugállományú rendőr ezredes, jogász, egykori miskolci rendőrfőkapitány, és a baloldali pártok 2014-es miskolci polgármester-jelöltje szombaton - erősítette meg az MTI értesülését Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A Boon.hu szerint a halál oka az első vizsgálatok szerint szívinfarktus, vagy tüdőembólia lehetett.

A 62 éves korában elhunyt Pásztor Albert 1955-ben született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ormosbányán. Másfél éves kora óta élt Miskolcon. A Kertészeti Egyetemen végzett tartósítószeripari mérnökként. 1979-ben lépett be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség kötelékébe, ahol nyomozóként kezdett. 1980-ban felsőfokú rendőrszervezőként végzett a Rendőrtiszti Főiskolán. 1996. június 12-én a Miskolci Egyetem jogi karán végzett.

2000-ben nevezték ki Miskolc rendőrkapitányává. 2009-ben a cigányok és a bűnözés kapcsolatáról szóló, diszkriminatív kijelentései miatt leváltották, de több párt és a borsodi cigányvajda tiltakozásának hatására visszahelyezték tisztségébe. Végül 2010-ben önként távozott posztjáról és a rendőrség kötelekéből 32 év szolgálat után. Vagyonvédelmi tanácsadóként helyezkedett el, majd 2014-ben aktivizálta magát egy rövid ideig a politikai pályán.

Függetlenként, de az MSZP és a DK támogatásával indult a miskolci polgármester-választáson. A kampány elmérgesedett, amikor újra előkerültek 2009-es cigányellenes kijelentései, a választást végül Kriza Ákos, a Fidesz jelöltje nyerte. Pásztor a vesztes választás óta nem szerepelt nyilvánosan.

Rovatok