Index Vakbarát Hírportál

Nem nyomoznak az 56-osokat lefasisztázó Havas Szófia ügyében

2017. május 17., szerda 09:09

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Havas Szófia szocialista politikus ügyében. Az MSZP-s politikus tavaly október 23-án mondta azt az orosz állami televízióban, hogy az 56-os szabadságharc résztvevői „a legvalódibb fasiszták” voltak – írta a Magyar Idők.

A nyilatkozat miatt a Jobbik tett feljelentést. Fővárosi Főügyészség azonban közleményben azt írta: a tényállásszerűséghez, azaz a bűncselekmény megvalósulásához nem elegendő általánosságban a hatalom erőszakos úton történő megszerzésével kapcsolatos kommunista bűnöket tagadni. A bűncselekményt azzal lehet elkövetni, ha valaki konkrétan a diktatúrákhoz kapcsolódó népirtás, vagy súlyukban ehhez hasonló bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel.

A Jobbik parlamenti képviselője, Szávay István szerint a nyomozás eredménye alapján bárki kedvére gyalázhatja az '56-os hősöket. „Ebből az eljárásból számunkra az derült ki, hogy hiába él ez a törvény, nem működik jól” – mondta.

Rovatok