Index Vakbarát Hírportál

Budaörs beperli az államot

2017. május 19., péntek 10:26

Budaörs polgármestere beperli az államot, mert nem akar szolidaritási hozzájárulást fizetni, ahogy Wittinghoff Tamás fogalmazott, „ha akarna, akkor sem tudna fizetni”. A politikus erről az  ATV Egyenes Beszéd  című műsorában beszélt.

Összesen 23 milliárd forintnyi bevételre számít az állam, ennek a 10 százaléka Budaörsöt terhelné.

A polgármester szerint 700-800 millió forintba került korábban az iskolák fenntartása, most pedig ennek a háromszorosát vonják el a várostól, és ezzel „bedöntik a költségvetést”.

Mint mondta, a jogállam arról szól, hogy az emberek megvédhetik a jogaikat, ezért indít pert.

Budaörs az ország egyik leggazdagabb települése. Wittinghoff Tamás négy cikluson keresztül SZDSZ-esként az MSZP támogatásával lett a város vezetője, majd 2009-ben kilépett a pártból. 2010-ben a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként indult és nyert.

Rovatok