Index Vakbarát Hírportál

KSH: 370 ezren hagynák el Magyarországot

2017. május 20., szombat 12:54 | aznap frissítve

"A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket. Ha terveiket valóra váltják, pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot" - írja a Magyar Nemzeta KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) tudományos főmunkatársa által most publikált elemzés alapján.

Gödri Irén a közel 1500 fős reprezentatív felmérés adatait értékelve azt vizsgálta, kik és miért akarnak ideiglenesen vagy végleg elvándorolni Magyarországról.

A legfontosabb megállapítások:

A tanulmány szerint a migráció motorja az elégedetlenség. A megkérdezettek jelentős része arra panaszkodott, hogy munkájával, illetve szakmai előremenetelével elégedetlen. Azok körében, akik úgy vélték, hogy Magyarország helyzete az elmúlt három évben sokkal rosszabb lett, 41 százalék a migrációs potenciál” – jegyzi meg a tanulmány.

A már most is munkaerőhiánnyal küzdő magyar gazdaságra komoly csapást jelenthet, hogy az egyetemet végzett magyarok 33 százaléka, a szakmunkások 34, az idegen nyelven magas szinten beszélők 55 százaléka fontolgatja a külföldre költözést.  

Rovatok