Index Vakbarát Hírportál

Ezrek tüntettek vasárnap este Budapesten

2017. május 21., vasárnap 18:06 | aznap frissítve

(Cikkünk folyamatosan frissül.)

A Nem maradunk csendben! csoport vasárnap délutánra tüntetést szervezett a budapesti Műegyetem rakpartra. A terv szerint az összegyűlt tömeg 18 órakor átvonul a Kossuth térre, ahol két rövid koncertet tartanak, majd további beszédek lesznek fél kilencig.

Élőben jelentkeztünk a Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk! tüntetésről (2.rész)

A tüntetés első felszólalója a Romaversitast képviselő Dinók Henriett volt, aki a CEU szerepét méltatta a romák felzárkóztatásában. Utána Lukácsi Katalin következett, aki áprilisban lépett ki a KDNP-ből, és nagy tapsot is kapott tudósítónk szerint. Lukácsi arról beszélt, hogy ma már a kormány Ferenc pápával és a katolikus egyházzal is szembefordulva inkább a gyűlöletpropagandát helyezi előtérbe: "Ez a hatalom tetteiben sem nem keresztényi, sem nem demokrata."

Élőben jelentkeztünk a Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk! tüntetésről (1.rész)

"Habony Árpád Ferenc pápa helyett? Ez nonszensz!" - mondta Lukácsi Katalin. A pár ezresre tehető tömeg ezek után a Gellért téren és a Szabadság hídon keresztül Pest felé indult, a CEU-tüntetésekről ismerős "Szabad ország, szabad egyetem!" szlogent skandálva.

Természetesen gyorsan megérkezett a Fidesz obligát sorosozása is egy rövid közlemény formájában, melybe háromszor sikerült belecsempészniük a varázsszót: 

"A Soros-hálózat minden eszközzel megpróbál nyomást gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára. Brüsszelből Soros-jelentéssel, kötelezettségszegési eljárással, büntetéssel fenyegetnek, itthon tüntetéseket szerveznek a Soros által pénzelt szervezetek. Látjuk, hogy egyre nagyobb a nyomás hazánkra, de a kormánypárt és a kormány nem kíván változtatni a bevándorláspolitikáján" - írja a Fidesz a közleményben.

A Kossuth térre érve már jókorára duzzadt a tömeg, melyet a Ricsárdgír zenekar, majd pedig az Európa Kiadó koncertjei fogadtak, a szervezők pedig megkérték a köztévét, hogy másnap jöjjenek majd vágóképeket forgatni, amikor már csak páran fognak lézengeni a téren.

Az első szónok a Kossuth téren Vágó Gábor volt, aki a szombati felcsúti tüntetés tanulságaival nyitott: Felcsúton nem a nép gazdagodott, hanem csak egy kiváltságos kör - és ez történik az országban is. "Felcsúton minden Mészáros Lőrincé, és semmi sem a népé" - mondta Vágó. "Tudniuk kell, hogy a lopás akkor is lopás, még ha törvénybe is foglalták" - folytatta, de hozzátette, hogy mindez semmi ahhoz képest, hogy a mostani hatalom ellopta a jövőnket. "Ők az igazi álomgyilkosok!" - mondta az egykori LMP-s politikus, aki szerint "a Putyin-franchise" elemeit veszi át a jelenlegi rendszer. "Addig legyél aktív, amíg lehet!" - mondta Vágó Gábor, hiszen az állam "nem a politikai elité, hanem az állampolgároké". Szerinte ne a düh és a gyűlölet vezérelje a rezsim ellenzőit, mert ezzel csak a hatalom nyer, és csak "olyanok leszünk, mint ők".

Lengyel Máté, a Cambridge-i Egyetem és a CEU oktatója az ellenvélemény elfogadásának fontosságáról beszélt: "Bízok a másikban - ez másként nem megy" - mondta, szembeállítva a tudományban megszokott párbeszédeket a mutyik és a hatalmi arrogancia szellemiségével. Megköszönte a kutatók és egyetemek szolidaritását, akik nyilvánosan támogatták a CEU-t, és mindenki másnak, "aki kiállt azért, hogy ez az ország egy jobb hely legyen." 

Egy CEU-hallgató, László Luca álláshirdetésben keresett új kormányt, amely többek között nem ellenségként tekint a civilekre, amely nem földesúrként tekint a népére, és amely nem félemlíti meg az újságírókat. 

Lesátrazna néhány tüntető a CEU előtt, amíg vissza nem vonják a Lex-CEU-t

Végül a Civilizáció csoport képviseletében Deák Éva szólalt fel, aki a civil szervezeteket megbélyegző, új törvénytervezet veszélyeiről beszélt. Szerinte hamis az az indok, hogy a kormány az átláthatóságra hivatkozva akarja nyilvántartásba venni a külföldről támogatott szervezeteket, ugyanis ezek az adatok most is hozzáférhetőek. "Most a CEU, a civilek, holnap pedig te és te, nem tudjuk, kire kerülhet sor" - mondta Deák Éva, aki szerint a megbélyegzés falakat emel és bizalmatlanságot szül. Bibó Istvánt idézve azt mondta, nem lehet olyan politikai rendszert fenntartani hosszabb ideig, amely hazugságra épül.  "Ha a rendszert nem is tudjuk megváltoztatni, de rengeteget tudunk tenni. Beszélgessetek, legyetek kritikusak, szerveződjetek, segítsetek minden nap az elesetteknek! Írjatok az országgyűlési képviselőtöknek, hogy ne fogadják el a civiltörvényt!" - mondta Deák Éva, aki május 29-ére újra a Kossuth térre hívta az embereket.

A tüntetés miatt több utcát lezárnak, így egyes BKV-járatok menetrendje is módosul.

Rovatok