Index Vakbarát Hírportál

Ez vajon arányos büntetés egy kilőtt kutyáért?

2017. május 26., péntek 12:11

Még februárban adtunk hírt arról, hogy egy vadász lelőtt egy gazdájával sétáló, pontosabban tőle pár tíz méterre futkosó kutyát Budapest belterületén, a mátyásföldi repülőtér mellett.

Az ügynek most lett vége, a rendőrség kiküldte a határozatot az érintetteknek, amelyben az áll, hogy a vadász ellen pusztulást okozó állatkínzás vétsége miatt indult eljárás, de végül lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés lett az ügyből.

Kiderült az is, hogy a kutya nem űzött vagy veszélyeztetett vadat, így

a lövés indokolatlan volt.

A vadász ráadásul nem ismerte fel kétséget kizáróan a tulajdonosától 60  méterre eltávolodott, a vadászlestől pedig 50 méterre lévő állatot. Ugyanakkor minden engedélye és papírja rendben volt. Mindezeket egybevéve a vadász kapott egy

25 ezer forintos büntetést.

A határozatban azt is leírják, hogy ez a szabálysértés egyébként 150 ezer forinttal büntethető, és figyelembe vették azt is a büntetés kiszabásánál, hogy az elmúlt két évben nem követett el szabálysértést a vadász.

Michna Sándor, a kutya gazdája az Indexnek azt mondta, elszomorítónak tartja ezt az enyhe büntetést, főleg, hogy - neki legalábbis továbbra is az az érzése az ügy kapcsán - a vadász nem tett meg mindent, hogy megtalálja a kutya tulajdonosát, nem hívta fel a helyi vadőrt az állatot látván, szóval "viszketett az ujja a ravaszon", lőni akart, mindegy mire.

Micha azt is mondta, hogy az ítélet azt sugallja, hogy "lehet lövöldözni, mint a vurstliban a hárompálcás akármikre".

Ez egyébként a második határozat, az első - hasonló büntetést kiszabó - döntés után a vadász személyes meghallgatást kért, és elmondta, hogy nagyon sajnálja a dolgot, rókának nézte a kutyát, két éve vadászik hobbiszinten, de ilyen még nem történt vele. Azt is mondta, hogy azért kért meghallgatást, mert ha az eljárást nem szüntetik meg, a fegyvertartási engedélyét visszavonják. Ezután jött az említett új határozat, szintén 25 ezerről.

Michna erről annyit mondott: ha a vadász igazat mond a vallomásában, az is baj, és ha hazudott a vallomásában, az is baj, mert mindkét verzió szerint alkalmatlan a vadászatra.

Rovatok