Index Vakbarát Hírportál

Botka rögtön nemzetgyilkosnak nevezte a Fideszt

2017. május 27., szombat 17:18

Botka László hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett, miután az MSZP szombati kongresszusán 292-ből 280 küldött, vagyis a 96 százalék támogatta,. Botka rögtön erős szavakkal illette Orbánt és a Fideszt, amelyet nemzetgyilkosnak is nevezett. Botka emellett azt üzente, nem egyszerűen az MSZP, hanem az összes elégedetlen jelöltje kíván lenni.

Az MSZP-ben elég régen látott szavazati aránnyal, 96 százalékos többséggel választották meg miniszterelnök-jelöltnek Botka Lászlót szombaton. A 292-ből 280-an szavaztak a szegedi polgármester mellett, ami jól jelzi, hogy az egész MSZP nagy várakozással tekint Botka jelöltségére.

Az eredményt Molnár Gyula pártelnök jelentette be az MSZP miniszterelnök-jelölő kongresszusán, amelyet ezúttal Kőbányán, a Hungexpo területén tartottak. A szocialista küldöttek lelkesedését jól jelzi, hogy percekig tartó álló tapssal köszöntötték délután a színpadra lépő Botka Lászlót, aki Molnár Gyula úgy konferált fel: "a Gyula név fáklyát jelent, a László pedig azt, hatalom és dicsőség, készen állok, hogy fáklyaként világítsak Botka Lászlónak".


Molnár Fáklya Gyula Botka előtt egy rövid beszédet tartott, amelynek legfontosabb üzenete az volt, hogy a 2018-as nagybetűs VÁLASZTÁS lesz, és most már "nem kell több népszavazási kezdeményezés, testtömeget növelő partizánakció", a parlamenti választást kell megnyerni. Önkritikusan hozzátette, hogy az országban sokan azt gondolják, hogy "az MSZP is része a problémának", de meg kell értetni, hogy "Orbán a probléma, az MSZP pedig a megoldás".

Botka nemzetgyilkosnak tekinti a Fideszt

Ezután következett tehát Botka László, aki viszont egy majdnem egyórás beszéddel készült. A miniszterelnök-jelöltnek két fontos üzenete volt: egyrészt azt ismételgette különböző formában, hogy az Orbán-kormány régen látott kárt okozott az országnak, jövőre mindenképp le kell váltani Orbánt, másrészt azt is jelezte, hogy nem egyszerűen az MSZP, még csak nem is a baloldal, hanem az összes, Orbánnal elégedetlen magyar miniszterelnök-jelöltje kíván lenni.

Kezdjük az első üzenettel. Botka ilyen, retorikailag egyre élesebb kijelentésekkel támadta Orbánt. A végére addig is eljutott, hogy a Fidesz "nemzetgyilkos", és bilincs vár minden nemzetgyilkosra.

Botka tehát nem kímélte a Fideszt, ám ezzel párhuzamosan elkezdte építeni azt a narratívát is, hogy ő nem egyszerűen az MSZP jelöltjeként üzen Orbánnak, hanem az összes elégedetlenkedő magyart képviseli. Többször is előkerült ugyanis a beszédében, hogy ő az elégedetleneket képviseli, és azzal a fordulattal is zárta, hogy "éljenek a demokraták, győzzenek az elégedetlenek". Botka a következőképp vezette le ezt:

Az ország két táborra szakadt. Nem a Fidesz-MSZP, jobb-bal megosztottság a döntő, hanem szerinte a két tábor: akik jól jártak az elmúlt 7 évben, és akik rosszul; akik beálltak a sorba, és akiket kilöktek; az elégedettek tábora és "egy nagyobb tömeg, az elégedetlenek tábora, akiknek nem tetszik a rendszer".



Mindenkinek fel kell tennie a kérdést, hogy jó-e a rendszer. Botkának személy szerint nagyon elege van, és éppen ezért ha másnak is elege van, akkor nem szabad húzni a szájat, cselekedni kell. A választáson "nem szerelmet, nem házastársat választunk, hanem egy eszközt, megoldást választunk, oda kell állni valamelyik párt, politikus mögé", és nyilván magát javasolja az elégedetleneknek.

A végén Botka le is egyszerűsítette a képletet. "2018 az elégedettek és az elégedetlenek között dől el:

aki elégedett, annak Orbán, aki elégedetlen annak Botka. Egyszerű a választás: Orbán vagy Botka

- vélte Botka, aki a Jobbik-problémára nem tért ki (a jobbikosok is elégedetlenek Orbánnal, de ők feltehetően Vonát választják).

Meglepő dolgok kapták a legnagyobb tapsot

Botka emellett a beszédében elsorolta azokat az ígérteket, amelyeket  az elmúlt hetekben is megismerhettünk. A Fizessenek a gazdagok! szlogen jegyében Botka most elmondta, hogy a tehetősebbekre nagyobb terhet rakna, kivetné a luxusadót. Emellett eltörölné a minimálbér adóját, bevezetné a megélhetési minimumot, 13. havi nyugdíjat adna, és a nőknek egyenlő munkáért egyenlő bért harcolna ki.

A küldöttek időnként tapssal szakították meg az ígéretek özönét. Talán csak véletlen, de a legnagyobb tapsot a következő két ígéret kapta: a tankötelezettség korhatárának visszaállítása 18 évre (a Fidesz 16 évre vitte le), illetve az egyetemekre kinevezett kancellárok elkergetése.

A szövetségeseknek is üzentek

Molnár és Botka beszédének kis részét tette ki, de azért mindketten üzentek a szövetségeseknek is. Molnár azt mondta, hogy ha a kis pártok azt hiszik, van még négy évük Orbán alatt, a "Fidesz szekerét tolják".

Pedig Orbánt már 2018-ban "a politika szemétdombjára" kell dobni, és az MSZP azt az elvet érvényesíti: "aki nincs velük, velünk van". Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az MSZP lemond az önállósága egy részéről, körzetekről, de csak a győzelem  érdekében, "csak azzal működünk együtt, akik két vállra akarják fektetni a Fideszt".

Botka nem a kis pártoknak üzent, hanem a civileknek. Még hozzá azt, hogy a civilekre nem lehet majd szavazni, csak pártokra, ők nem tudják leváltani Orbánt. "Nem elegendő lájkokkal tiltakozni, minden tüntetésen orbánozni. Több kell szobaforradalomnál, fel kell állni a karosszékből." Botka ezzel is azt üzente, hogy aki elégedetlen, annak rá kell szavaznia.

"Az új magyar köztársaságot képviseljük, a jövőt, ami 2018-ban kezdődik. Álljanak mellém, szavazzanak a jelöltre, aki le tudja váltani a Fideszt!" - mondta Botka a beszéd végén.

Az MSZP gyorsan beindítja a kampányt

A küldöttek Botka megválasztásával elfogadták a programját is, amelyben olyan dolgokhoz kért Botka felhatalmazást, mint például, hogy egyetértési joga legyen a jelöltek kiválasztásánál, és hogy ne legyen jelölt az, aki hozzájárult a 2010-es kétharmados bukáshoz.  Itt írtunk arról, hogy miért érintheti ez kellemetlenül például Mesterházy Attilát vagy Hiller Istvánt.

Az MSZP gyorsan áttér a kampány-üzemmódra: a tervek szerint már hétfőn felállítják az úgynevezett országos választási bizottságot (ovb), amely az MSZP választási felkészülését vezeti. Ez a testület némileg átfedésben van az elnökséggel, de lényeges különbség, hogy az élén nem Molnár Gyula elnök, hanem a miniszterelnök-jelölt, vagyis Botka áll. Tehát a szegedi polgármester formálisan átveheti a párt irányítását a kampányban, persze a testülettel közösen.

A konfliktusok ideje tehát a párton belül akkor jöhet el, amikor Botka személyi döntéseket hoz, és megüzeni, megnevezi azokat, akiket nem akar egyéni jelöltként vagy listán látni.

Rovatok