Index Vakbarát Hírportál

Szemfüles szomszéd buktatta le a betörőt

2017. május 27., szombat 16:55

Pénteken fényes nappal, nem sokkal dél után betörtek egy XIV. kerületi társasház egyik, harmadik emeleti lakásába. Az ajtót befeszítette a betörő, és ellopott számítógépeket, digitális fényképezőgépeket, táblagépet, ékszereket és egy hátizsákot, több százezer forint kárt okozva, írja a police.hu.

A ház egyik lakója felfigyelt a gyanúsan viselkedő férfira: látta, amint több lakásba becsenget, aztán kifut a kapun és kocsiba ül. A szomszédasszonynak feltűnt az illető táskája is: ehhez hasonlót korábban az egyik lakónál látott. Észrevette a befeszített ajtót is, és gyorsan riasztotta a rendőröket.

A 44 éves, budapesti B Ferenc Mihályt a helyszíntől nem messze el is fogták. A kocsijában megtalálták az ellopott holmit. Őrizetbe vették, és az előzetes letartóztatását is kezdeményezték.

Rovatok