Egyetlen, igaz, legalább szép nagy, 120 centis kannabisznövénnyel kezdődött annak a két veresegyházi ültetvénynek a története, ahol az utóbbi évek egyik legnagyobb kannabiszfogása várta a rendőröket 2016. február 5-én.
Négy nagyon szűkszavú vádlott sorakozott fel csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken, ahol most kezdődött el az ügy tárgyalása, de azért néhány részlet így is elhangzott arról, hogyan alakulhat ki egy ilyen biznisz mostanában Magyarországon.
A vádirat szerint a négyes 2014-ben határozta el, hogy kábítószer-termesztésből fog pénzt csinálni. Direkt erre a célra vásároltak két olcsóbb ingatlant Veresegyházon, az elsőt 3,3 millió forintért 2014 novemberében, majd amikor ez kicsinek bizonyult, a másodikat 2015 nyarán.
Irányítónak az ügyészség a jó kiállású, jól fésült, udvarias szavú L. Attilát tartja, belőle lett az ügy elsőrendű vádlottja. Ő maga a vád szerint az ültetvények gondozásában személy szerint nem vett részt. A kétkezi munka nagyját a harmad- és a negyedrendű vádlott, M. Szabolcs és M. László csinálta, és néha beszállt a másodrendű T. Tamás is, aki L. régi ismerőse volt, a másik két vádlottal pedig a borsodi Hernádnémetiből, kiskorukból ismerték egymást, de kőművesként dolgoztak is együtt.
Miután a házak már megfelelően átalakítva, profi ültetvényekként üzemeltek, a rendszer a vádirat szerint úgy működött, hogy L. adta el a kábítószert, amit a többiek előtte leszüreteltek, kiszárítottak és összekészítettek neki. Hogy mégis ki mennyit keresett ezzel, arra az ügyészségnek sincs kész válasza, a vád szerint a jövedelmek pontosan nem határozhatók meg.
Mindenesetre amikor a rendőrök tavaly februárban megjelentek, összesen 2089 tő kannabiszt találtak, az egyik helyen 1553-at, a másikon 536-ot. Ez bőven túl van a különösen jelentős mennyiség alsó határán, és a rendőrségi hírben emlegetett előzetes becslések szerint a feketepiaci értéke közel 450 millió forint. Hiába lehetett ez alapján óriási a remélt haszon,
L. a többiekhez hasonlóan az előzetesből, bilincsben és bv.-kísérettel, de felkészülten és összeszedetten érkezett az első tárgyalásra, fehér ingben, kézírással sűrűn teleírt papírokkal és szemüveggel az olvasáshoz. 15 éven át dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál, főápoló volt valaha, a letartóztatása előtti időkben pedig gyógymasszőrként dolgozott, és nevelte gimnazista, súlyosan beteg lányát.
Megírta előre a védekezését, ami lényegében kategorikus tagadás, a kezdetek óta. Szerinte az ő irányító szerepére vonatkozóan minden bizonyíték nélküli feltételezés, a vád nála „nagyobbrészt sejtetésekre, feltételezésekre alapszik”, semmi sem utal arra, hogy ő bármiféle kereskedelemben részt vett volna, vevői kört nem derítettek fel, a házkutatásnál semmilyen tiltott holmit nem találtak nála, nemhogy nem adott el, még csak nem is birtokolt kábítószert. L. azt állítja, a többieket csak mint építőipari vállalkozókat ismeri, és sosem látta, mi folyik a két házban, mert ő csak az udvaron járt, odabent nem, ujjlenyomatot nem véletlenül nem találtak tőle.
Kérdésekre nem akart válaszolni az első tárgyaláson. Így is sokkal többet beszélt bármelyik vádlott-társánál, a másik három férfi ugyanis úgy döntött, egyelőre egyáltalán nem tesz vallomást a bíróságon. Csak arról válaszolgattak Szalay Csaba bíró kérdéseire, hogy kik ők, hogyan, miből élnek. Így derült ki, hogy L.-hez hasonlóan mindannyian kiskorú gyereket nevelnek, abból a nem túl sok pénzből, amit kőművesként, alkalmi munkákból megkeresnek. Egyikük ittas vezetésétől eltekintve büntetlen előéletűek.
Meg voltam szorulva. Kellett a pénz
– mondta M. László még egyszer régebben, a nyomozási szakban, amikor hajlandó volt pár szót beszélni a történtekről. 100 000 forintot kapott azért, hogy az ő nevére vásárolták meg az egyik ingatlant, de állítása szerint még kulcsa se volt hozzá. A bíró által felolvasott régi vallomásban tagadta, hogy gondozta volna a töveket, állítása szerint csak „egyszer-kétszer pakolt” ott, segített, de a szüretelés előtt azt sem tudta, mi van a házban.
A harmadrendű vádlott, M. Szabolcs volt az, aki most ugyan hallgatott, de egyszer a nyomozás alatt rászánta magát, hogy részletesebb, beismerő vallomást tegyen. A 8 általánost végzett építőmunkás szemszögéből így nézett ki a történet:
T. felhívta telefonon azzal, hogy lenne számára egy munka, de hogy konkrétan mi, azt személyesen mondaná el. M. felutazott Veresegyházra, ahol találkoztak. „Locsolgatásos munka lenne” – T. ennyit mondott csak először, M.-nek pedig elképzelése sem volt, mit ért a barátja ezalatt. Elmentek együtt arra a címre, ahol hónapokkal később elfogták őket a rendőrök. A padlástérben volt egy nagy kannabisznövény, úgy 120 centis. M. korábban soha nem látott ilyet. T. ekkor elárulta, mire is gondol a locsolgatásos munka címszó alatt. Ha majd sikerül ebből az egyből több növényt csinálni, lesz belőle pénz, amiből kap majd ő is, ígérte a munkáért cserébe T.
M. hazaérve megmondta az élettárásának, hogy „munkaügyben" költözniük kell, és két hét múlva családostul felhurcolkodott Veresegyházra. A megtakarításából albérletet vett ki. Addigra már kiépült a lámpa- és a szellőzőrendszer, de növényből még mindig csak az az egy volt. Levágtak róla 80 darab hajtást, gyapotkockákra helyezték őket, és várták az eredményt. T. mutatta, mi a teendő, de egy idő után M. már sokszor egyedül járt gondozni a növényeket. Nagyjából kéthetente újabb 80 hajtásonként szaporították az ültetvényt, mindig az eredeti növényhez nyúlva. A kulcsot mindig a postaládába kellett tennie. Eközben, az első időkben segélyekből élt.
M. régi vallomása a többi vádlottra nézve is terhelő, szerinte a negyedrendűvel is volt, hogy együtt dolgoztak, egyszer pedig kijött valaki szétnézni az ültetvényen, akivel ugyan nem mutatkoztak be egymásnak, de „Ati”-ként kellett beírnia őt a telefonjába. „Ati” M. által adott személyleírása meglehetősen passzol L. Attilára. A fehér inges L. a bírósági padon odanyúlt az állához, amikor a bíró a felolvasásban „Ati” szakállának említéséhez ért.
M. állítása szerint innentől kezdve telefonon tartotta a kapcsolatot „Atival”, jellemzően annyiból álltak a beszélgetéseik, hogy „rendben mennek a dolgok”. Konkrétumot ugyan nem tudott, de M. számára nyilvánvaló volt, hogy „Atinak” van valami köze az ültetvényhez.
December környékén csinálták meg az első szüretet. Amit levágtak, két-három nap alatt kiszárították, és nagy, 5 literes befőttesüvegekbe rakták. Első alkalommal 3 nagy üveget töltöttek meg. Mikor legközelebb ment a házba, 50 ezer forintot talált az üvegek hűlt helyén. A pénzről korábban nem beszéltek. Ő úgy vette, ezt az összeget neki szánták, így hát eltette. Később erre be is állt a rendszer: két két múlva újabb szüret, újabb befőttesüvegek, újabb 50 ezer forint. Egyszer gond adódott, valamiért nem fejlődtek rendesen a növények, nem tudtak szüretelni, ráadásul az okot sem értették, mert mindent ugyanúgy csináltak, mint korábban. Aztán a dolog magától megoldódott. Nem sokkal azelőtt csaptak le a rendőrök, hogy esedékes lett volna a következő szüret.
A felolvasás végén egyik vádlott sem akart észrevételt fűzni M. Szabolcs régi vallomásához, pedig a bíró külön fel is hívta L. figyelmét, hogy az általa mondottak és M. verziója között „antagonisztikus ellentmondás” van. A tárgyalás a jövő héten folytatódik, ha T. Tamás állja a szavát, akkor az ő történetével, mert csütörtökön azt ígérte: legközelebb mindenképp tesz vallomást.