Index Vakbarát Hírportál

A márianosztrai börtönből csalt ki 90 ezer forintot

2017. június 7., szerda 09:59

Csalás miatt emeltek vádat egy 31 éves, budapesti férfi ellen, aki 2016 áprilisában a márianosztrai börtönből mobiltelefonon felhívott egy kiskunfélegyházi nőt és 90 000 forintot csalt ki tőle - közölte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség.

A férfi 2014 februárja és 2016 szeptembere között töltötte büntetését a Márianosztrai Fegyház- és Börtönben több korábbi csalása miatt. A vádlott a börtönben valahogy hozzájutott egy mobiltelefonhoz. 2016. április 9-én felhívott egy kiskunfélegyházi nőt és valótlanul egy telefontársaság képviselőjének adta ki magát. A csaló elhitette a nővel, hogy a társaság nyereményjátékában nyert 120 000 forintot, amihez úgy juthat hozzá, ha bankautomatán keresztül feltölt 15 000 forintos összegeket egy telefonszám egyenlegére.

A becsapott sértett még aznap hatszor, összesen 90 000 forintot töltött fel egy bankautomatánál a vádlott által megnevezett telefonszám egyenlegére. 

A vádlott ugyanezzel a módszerrel 2016 márciusában egy kecskeméti nőtől és egy derecskei férfitől 100 000, illetve 80 000 forintos összegeket csalt ki. Ezek miatt vádat emeltek 2017 áprilisában a csalásokat üzletszerűen elkövető férfi ellen.

A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső vádlottat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyházbüntetést, közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

Rovatok