Index Vakbarát Hírportál

Összevissza nyilatkozó szocik helyett innentől csak Botka, Botka és Botka lesz

2017. június 7., szerda 12:03

Interjút adott a 24.hu-nak Kerényi György, az MSZP új kommunikációs felelőse. A beszélgetés nagyrészt a sajtó helyzetéről és a saját életéről szól, de van benne egy rész, amelyben elárulja a terveit. Eszerint ő is, mint minden elődje, nekifut majd, hogy a kommunikációt egységesítse. 

Nagyon le kell szűkíteni a nyilatkozók körét. Nem csak óvatosságból, hogy ne beszéljenek összevissza, hanem más miatt is

- mondja. Kerényi francia példát említ: "Macron, a francia elnök, egy éve létrehozott egy pártot, amit senki nem ismer, őt viszont igen. Az MSZP persze nem ilyen, hozzá százezrek kötődnek, de mégis az a trend, hogy a pártok háttérszervezetekké válnak a politikában, és az arcok lesznek fontosak. Elkezdődött a kampány."

Botka László a miniszterelnök-jelölt. Jórészt róla kell, hogy szóljon a kommunikáció.

Az újságírói kérdésre, hogy lesz-e olyan, hogy "mondjuk Szanyi Tibor holnap nem fog nyilatkozni, ha éppen itthon van", azt mondja, "ha Botka László és a párt vezetése azt mondja, hogy a Kerényi által elém tárt kommunikációs rend a szabály, akkor innentől senki nem tehet mást, mint tartja magát hozzá. Ez a terv pedig jelentősen leszűkítené a nyilatkozók körét. A pártvezetésnek kell megoldani, hogy mi lesz azzal, aki nem így tesz."

Kerényi beszél arról is, hogy bár még érkezése előtt született a döntés, de belátta, hogy helyes a fideszes média bojkottálása, szóval ebben nem lesz változás. Azt is mondta, hogy őszinte kommunikációt akar. "Nem bujkálunk, hamar ki kell állni, beszélni mindenről.

De én alapvetően Botka László programjáról és a Fideszről szeretnék beszélni.

Az interjú egy másik részében pedig úgy fogalmaz, például az egykori rádióelnökről, egyben egykori főnökéről, Such Györgyről, aki most az Országgyűlés Hivatalát vezeti, hogy "sok jó ismerősöm a Fidesz által működtetett rendszerben dolgozik".

Rovatok