Index Vakbarát Hírportál

Megölte, majd elásta a kertben az apját egy férfi Ecsegen

2017. június 9., péntek 10:02

A pásztói rendőrségre érkezett bejelentés június 8-án, csütörtök délelőtt: egy nő azzal telefonált, hogy több napja eltűnt Ecsegen lakó testvére. A nyomozók kimentek a testvér házához, ahol kiderült: a 49 éves férfit megölték. Holttestét a fiával közösen lakott családi ház kertjében elrejtve találták meg.

A rendőrség a jelenlegi adatok alapján azt írja, a 49 éves férfi 25 éves fia június elsején egy veszekedés közben olyan durván bántalmazta apját, hogy belehalt a sérülésekbe. A férfi ezután elásta apja holttestét a kertben.

A nyomozók a gyanúsított lakásán és az ahhoz tartozó melléképületekben megtartott házkutatáson hatósági engedély nélkül tartott különböző kaliberű lőszereket, lőfegyvereket találtak és foglaltak le.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit elfogták, előállították, és emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Rovatok