Index Vakbarát Hírportál

Nézőpont: rontottak a kormányfőjelöltek

2017. június 10., szombat 10:32

Csökkent azoknak a száma, akik Vona Gábort választanák miniszterelnöknek, emelte ki a kormányközeli Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásának eredményeiből. A június 6. és 8. között, 1000 fős mintán végzett reprezentatív felmérés szerint a teljes felnőtt lakosság 8 százaléka szeretné a Jobbik vezetőjét kormányfőként látni, ami 3 százalékpontos csökkentést jelent a májusi, 11 százalékos álláshoz képest.

A többiek is rontottak, Orbán Viktor például 44-ről 43 százalékra. Orbán és Vona után a harmadik helyen áll 6 százalékkal a Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely. Őt követi Gyurcsány Ferenc és az LMP-s Szél Bernadett 5-5 százalékkal. Gyurcsánynak 6, Szélnek 8 százaléka volt még májusban. A szocialista Botka László 3 (májusban 5 volt), a liberális Fodor Gábor 1 (májusban 2) százalékon van jelenleg a Nézőpont szerint.

A Nézőpont Intézet 2015 májusa óta végez rendszeres kutatást a lehetséges kormányfőjelöltek közvetlen támogatottságáról. Akkor Orbánt a megkérdezettek 32 százaléka támogatta, míg Vonát az elmúlt két évben egyszer sem támogatták 13 százaléknál többen (a legjobban 2015 augusztusában állt).

Azt is nézték a felmérésben, hogy az egyes pártok szimpatizánsai milyen arányban szavaznának a saját pártjuk jelöltjére. A Fidesz-KDNP táborában Orbán 97 százalékos támogatást tudhat maga mögött, míg Vona csak 77 százalékon áll a jobbikosok körében. Az MSZP-sek 34 százaléka Gyurcsányt, 19 százaléka Botkát látná szívesen miniszterelnökként.

Ki felelős a közbeszéd állapotáért?

A Magyar Nemzet eközben szombaton azt a felmérést ismertette, amelyet a megbízásukra készített a Jobbik-közeli Iránytű Intézet a közbeszéd állapotáról. Ez azt hozta ki, hogy a választók 46 százaléka szerint drámai romlás volt az elmúlt hónapokban, és csak 11 százalék nem érzékelt rosszabbodást.

A kutatók arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók kit tartanak felelősnek a drámai romlásért. 43 százalék a Fidesz-KDNP-t, a kormányt, Orbán Viktort és a Habony-médiát hibáztatta. 19 százalék úgy vélte, hogy mindenki egyformán felelős, 16 százalék pedig az MSZP bűnének gondolja a közbeszéd állapotának romlását. A DK-t csak 6, a Jobbikot 5 százalék tartotta felelősnek.

A különféle közvélemény-kutatások eredményei közti ellentmondásokról és magyarázatukról itt írtunk nemrég részletesen.

Rovatok