Index Vakbarát Hírportál

Múmiát találtak a nappaliban a szolnoki lakás új tulajdonosai

2017. június 15., csütörtök 08:59 | aznap frissítve

A Blikk szerint közel 10 éve, a Bors szerint 8 éve feküdt holtan a nappaliban az a férfi, akinek lakását a holttestével együtt árverezték el Szolnokon.

A Blikk azt írja, az 50 éves R. Gábort a szomszédok furcsa embernek ismerték, akinek korábban valamilyen katonasággal kapcsolatos munkája lehetett. Az egyik szomszéd utoljára 2008 nyarán látta. Később több lakógyűlésen is felmerült, hogy mi lehet a férfival. Többen azt gondolták, hogy elköltözött, vagy otthonba vitték.

A lakást később elárverezték. A Bors azt írja: az új tulajdonosok a végrehajtók, rendőrök és egy lakatos társaságában érkeztek kedd délelőtt a Puskás Tivadar körúti lakáshoz. Kopogás és csöngetés után egy szakember néhány perc alatt kinyitotta az ajtót.

A lakásba lépve az új  tulajdonos fedezte fel R. Gábor mumifikálódott holttestét az ágyban. A bejárati ajtón belül hosszú évek óta felhalmozódó szórólapok, levelek és a végrehajtók által kiküldött levelek is ott he­vertek. A térdig érő papírszemetektől alig tudták kitárni az ajtót. 

Rovatok