Index Vakbarát Hírportál

Erőszakba torkollott a koccanás Pécsett

2017. június 16., péntek 15:45

Tettlegességig fajult egy koccanás Pécsett a belvárosban - számolt be a Pécsma. Egy köztéri kamera felvette esetet, és tisztán kivehető, hogy mi történt. 

Az eset még áprilisban történt a Rákóczi út és a 6-os út kereszteződésénél. A fehér Mercedes megállt a pirosnál, és nem sokkal később a mögötte haladó is a lámpához ért. Az autó sofőrje is fékezett, azonban nem tudott időben megállni, nekicsúszott az előtte állónak.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség szerint a Mercedes sofőrje a koccanás után kiszállt autójából, és a mögötte álló kocsihoz ment, közben hangosan szidalmazta a benne ülő női sofőrt. Mikor odaért hozzá, egy határozott mozdulattal a bal oldali visszapillantó tükrét lerúgta.

A férfi ezután még fenyegetőzni is kezdett, majd két kezével ütötte a kis kocsi tetejét és szélvédőjét. A kocsiban ülő hölgy a férfitől annyira megrémült, hogy a mögöttük haladó gépkocsi vezetőjétől kért segítséget, majd értesítette a rendőrséget.

Ebben a kereszteződésben egy körkamera működik, ami húsz másodpercenként fordul egyet, így rögzíti a közlekedőket. A nyomozó hatóság számára ez már bizonyíték erejű. De ebben az esetben a szemtanúk és a kocsiban keletkező kár is alátámasztotta az elmondottakat.

Rovatok