Index Vakbarát Hírportál

Nem akarnak kordonok között vonulni a Pride-on

2017. június 26., hétfő 12:51

Interjút adott a 24.hu-nak a budapesti Pride szóvivője, Karlik Cintia, aki azt mondta, szeretnék visszaállítani a 2006 előtti helyzetet, amikor kordonok nélkül vonulhattak a résztvevők.

Korlátozza a gyülekezési jogunkat az, hogy a rendezvényhez nem lehet szabadon csatlakozni, illetve nem lehet azt elhagyni. Ez sérti alkotmányos jogainkat. Lehet azon vitatkozni, hogy a biztonság felülírja ezeket a jogokat, de azt gondolom, létezik költséghatékonyabb és az alkotmányos jogainkat kevésbé sértő megoldás is.

Mint mondja, a rendőrségtől már harmadik éve azt kérik, hogy ne ezzel a módszerrel biztosítsák a felvonulást, az azonban, hogy eleget tesznek-e ennek a kérésnek, valószínűleg csak az utolsó pillanatban derül majd ki. Karlik szerint, ha a rendőrség mégsem teljesíti óhajukat,

akkor sem fogunk kordonok között vonulni.

Hogy ez kordonbontást jelent-e majd július 8-án, arra nem akart válaszolni, csak annyit mondott, hogy jó néhány forgatókönyv van erre az esetre is. Orbán Viktor és a Fidesz képviselőinek 2007-es kordonbontására utalva Karlik azt nyilatkozta,

Csak őt tudom idézni: „vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa.” Ő akkor hozzátette, elérkezett az a pont, amikor példát kell mutatni demokráciavédelemből. Tíz év telt el az akkori kijelentése óta, most mi is így gondoljuk.

A Pride szóvivője szerint többször kiderült már, hogy kordonok nélkül, mindössze a rendőri állomány részvételével biztosítható egy tömegrendezvény. Mint mondta, az utóbbi évek azt mutatják, hogy amíg a felvonulók száma nőtt, az ellentüntetőké csökkent. Tavaly egyetlen erőszakos tüntető sem akarta megzavarni a rendezvényt. Most sem félnek az ellentüntetőktől, az idén 250 menetkísérővel és 50 kamerás jogi megfigyelővel készülnek az esetleges atrocitásokra. Szerinte

a szabad vonulás nagy vizsga lesz a magyar demokrácia számára. Ha most sem sikerül kordonok nélkül megtartani a Pride-ot, húsz év múlva is ugyanitt fogunk tartani.

Ugyanakkor azt gondolja, hogy a társadalom sokkal elfogadóbb, mint a politikai környezet. Tavaly decemberben készítettek egy reprezentatív felmérést, amiből kiderült, az emberek hatvan százaléka egyetért azzal, hogy azonos jogok illetik meg az LMBTQ embereket. Harminchat százalék támogatja az azonos neműek házasságát, az örökbefogadást pedig negyvenhat.

A Momentum a Pride-ra hívja a híveit

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője a Facebookon szólította fel híveit, hogy menjenek ki a Pride-ra. Mint mondta, "mi abban nőttünk fel, hogy a szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme. Szerintünk ez nem liberális vagy konzervatív téma, nem is jobb- vagy baloldali". Fekete-Győr szerint azért kell elmenni a Pride-ra, hogy ráirányítsák a kormány figyelmét arra, hogy amit ők gondolnak a családról, az idejétmúlt, múlt századi és kirekesztő.

Rovatok