Index Vakbarát Hírportál

Újabb civil szervezet csatlakozott a polgári engedetlenséghez

2017. június 27., kedd 10:34

Az Amnesty International Magyarország nem fog eleget tenni "a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról elnevezésű törvény", vagyis a civiltörvény előírásainak, és megtagadja a külföldről támogatott szervezetként való regisztrációt - közölte a szervezet. A döntést az Amnesty International Magyarország egyesület tagjai hozták meg a hétfői rendkívüli közgyűlésükön.

A TASZ és a Helsinki Bizottság után tehát újabb szervezet jelezte, polgári engedetlenséggel reagál a törvényre.

"Az Amnesty International a világ minden táján a hatályos jogszabályoknak megfelelően működik. 1990 óta ez lesz az első törvény Magyarországon, aminek a betartását tudatosan megtagadjuk. Azt gondoljuk, hogy a kormány átlépett egy határt, és nem hagyott más lehetőséget a számunkra, mint a polgári engedetlenséget választani" - írta az Amnesty.

Az Amnesty International Magyarország egyúttal bejelentette, hogy kilép az Emberi Jogi Munkacsoportból, amelynek 2012 óta volt tagja. (Ez a kormány által létrehozott munkacsoport kíséri figyelemmel az emberi jogok érvényesülését Magyarországon.) A szervezet ugyanakkor továbbra is marad Magyarországon, és folytatja a munkájukat.

A kormány sorosozni kezdett

"Magyarországon a Soros-szervezeteknek is be kell tartaniuk a törvényeket" - közölte szűkszavúan a Kormányzati Tájékoztatási Központ. 

A civiltörvényt június 13-án fogadta el az Országgyűlés, a jogszabály június 27-én, tehát ma lépett életbe.

Rovatok