Index Vakbarát Hírportál

Az ügyészség szerint hazugság a lúgos ügy furcsa levele

2017. június 28., szerda 09:23

Hiába döntött úgy a BRFK június elején, hogy nem vizsgálják a lúgos támadás ügyében előkerült különös levelet, a levél célpontja, az áldozat jelenlegi vőlegénye nem hagyta annyiban a dolgot, és hamis tanúzás miatt feljelentést tett.

Ahogy megírtuk, a levéllel a lúgos ügyben várt Kúria-döntés előtti utolsó pillanatokban állt elő az első- és másodfokon is bűnösnek talált orvos, B. Krisztián ügyvédje. A levél, amelyet állítólag egy börtönben ülő elítélt írt, az áldozat, Renner Erika vőlegényére próbálta terelni a gyanút. A levélíró lényegében azt állította, hogy sok hónappal a lúgos támadás előtt a vőlegény őt akarta megbízni azzal, hogy maró anyaggal öntse le Renner Erikát. 

Az ügyészség a vőlegény feljelentése nyomán vizsgálódott. Szerdai közleményükben azt írják: 

a levél íróját a Fővárosi Főügyészség beazonosította és egyúttal megállapította, hogy a levél "valótlan tartalmú".  

A feljelentést egyelőre mégis el kellett utasítaniuk, ugyanis a Btk. szerint amíg tart az alapügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (ebben az esetben magának a lúgos támadásnak az elbírálása), büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Ez a hatóság most a bíróság lenne. Ezért a Budapesti Nyomozó Ügyészség kénytelen volt elutasítani a vőlegény feljelentését. Ugyanakkor azt ígérik: "e törvényi akadály elhárultával, azaz az alapügy jogerős befejezését követően a feljelentést az ügyészség haladéktalanul elbírálja".

A lúgos ügyben a Kúria végül a várakozásokkal ellentétben nem hozott jogerős ítéletet júniusban. Azzal az indoklással, hogy az első-és másodfokú bíróság félmunkát végzett a bizonyítással, visszadobták az ügyet a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol új eljárásban kell megpróbálni pótolni a hiányosságokat. A per várhatóan az ősszel folytatódik ott.

Rovatok