Index Vakbarát Hírportál

Belső háború miatt inog Handó kritikusainak széke

2017. június 29., csütörtök 10:47

A Fővárosi és a Budakörnyéki Törvényszék elnökei is ráfaraghatnak arra, hogy szembekerültek Handó Tündével, az Országos Bírói Hivatal elnökével - írja a HVG.

A lap részletesen ír arról, mennyire igazságtalan a bírók leterheltsége. Van, aki ugyanazért a fizetésért egyszerre 200, míg más csak 70 ügyet visz. Amikor Handó hivatalba lépett, akkor azt ígérte, küzd az igazságtalan ügyelosztás ellen, de eddig ez nem igazán sikerült. Mindez az ügyintézésben is meglátszik.

Az, hogy ez kinek a hibája, vita tárgya. Belső konfliktust szült, hogy az OBH helyzetelemző anyagát a bírói tanács egymás után kétszer is visszadobta. Ezért most Handó már Fazekas Sándort, a Fővárosi Törvényszék elnökét és a Budakörnyéki Törvényszék elnökét, Hilbert Editet is lecserélné.

Fazekas megbízatása jövő januárban megszűnik. A lapnak azt mondta, pályázik majd újra, de a lap szerint kevés az esélye, hogy megkapja a pozíciót. Az utódjelöltnek Gyarmathy Juditot, az OBH elnökhelyettesét mondják, de felmerült Cserni János neve is. 

Rovatok