Index Vakbarát Hírportál

Öt euróért árulják a testüket a magyar gyerekek Bécsben

2017. június 30., péntek 09:07

Az osztrák Die Presse hosszú riportban számol be arról, hogy Bécsben virágzik a gyermekprostitúció, aminek a főszereplői főleg magyarok - szúrta ki a Bors. A gyerekek között akad, aki még a 12.  életévét sem töltötte be. A cikk szerzője szerint az érintettek közül minden negyedik gyerek magyar. Az osztrák rendőrök legalább húsz fiúról és lányról tudnak, akik rendszeresen a Práter környékén dolgoznak.

A gyerekek jellemzően mélyszegénységből érkeztek, többeknek a szülei meghaltak, árvaházba kerültek, onnan szaladtak az emberkereskedők markai közé. 

Az üzlet szervezett keretek között zajlik, a futtatók ügyelnek rá, hogy elkerüljék a rendőri intézkedéseket, figyelők felügyelik a környéket. A gyerekek nagy része nem tud németül, és más idegen nyelven sem, cédulákon tudatják a kuncsaftokkal a tarifát.

A cikk szerint az árak 5 és 20 euró (1600– 6400 forint) között mozognak, az ügyletet parkolókban bonyolítják le. Az újság úgy tudja, tavaly ősszel az osztrák rendőrök felszámoltak egy magyar hálózatot, ami 23 lányt és öt fiút kényszerített arra, hogy a testét áruba bocsássa. Ezután egy időre eltűntek, de a jó idő beköszöntével visszatértek a placcra.

Az osztrák rendőrség a ma­gyar kollégák, illetve civil szervezetek segítségével próbál segíteni az áldozatokon. Akit sikerül ki­emelni ebből a közegből, azt Magyarországon különleges létesítményekben helyezik el.

A Bors arra emlékeztetett, hogy Dr. Tamási Erzsébet kriminológus két éve átfogó tanulmányt készített a hazai prostitúció helyzetéről. Új trend, hogy korántsem csak a mély szegénységben élő gyerekek folytatnak prostitúciós tevékenységet, hanem középiskolások önszántukból is áruba bocsátják testüket pénz, egzisztencia, könnyebb élet reményében.

Rovatok