Index Vakbarát Hírportál

Korrupció miatt 53 záhonyi határrendészt állítanak katonai bíróság elé

2017. július 4., kedd 10:40

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség 53 határrendésze ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A határrendészek ellen előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat.

A záhonyi határátkelőhelyen 2015 októberétől razziáztak a hatóságok. Elsőként 21 határrendészt vettek őrizetbe,

egyikük alsónadrágjából 950 eurót halásztak elő.

Mint kiderült, némi euróért cserébe eltekintettek a túlsúlyos rakományok, vagy a lejárt útlevelek miatt intézkedéstől.

Egy hónappal később újabb 15 rendőrt fogtak le, akik az óriásrazzia ellenére tovább folytatták üzelmeiket, és

naponta nagyjából 1000-1500 eurót kerestek.

A záhonyi ügynek már a vádirata is beszédes:

A vádirat szerint a jelenleg szabadlábon védekező vádlottak alapeseti vesztegetés és minősített vesztegetés miatt 2-8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Rovatok