Ágnes férje nem tud leállni a online pókerrel, hiába a gyerekek, a család, két hét alatt elveri minden pénzüket. Másnak az édesanyja kenózik minden egyes nap, de van olyan vállalkozó, akinek a fia az üzletből nyúlta a pénzt a szerencsejátékra. A rokonok egy sor érzelmen mennek keresztül, mire eldöntik, hogy kitartanak-e a függő családtagjuk mellett vagy inkább elhagyják őket. Van ahol a család buzdította a fiatalt a szerencsejátékra, máshol évek alatt sem lehetett meggyőzni a családfőt, hogy hagyjon fel a káros szenvedéllyel. Milyen egy játékfüggő rokonának lenni? Az Abcúg riportja.
“Beírtam a keresőbe, hogy szerencsejáték-függőség”. Négy év telt el, mire Ágnes eljutott oda, hogy a férjének súlyos problémái vannak azzal, hogy éjt nappallá téve pókerezik az interneten. Ekkor már rendszer volt, hogy a férfi elkártyázza a hónapok óta spórolt pénzüket, kölcsönöket kell kérniük, illetve hogy folyamatosan rossz hangulat van otthon, amikor éppen nem megy a játék. Össze-vissza beszélt arról, mikor mire költötte a pénzt, a nő pedig ekkor már semmit sem hitt el neki. Így végül azt mondta, vagy beismeri, hogy függő, és elmegy egy kezelésre, vagy összepakolja a gyerekeket, és otthagyja.
A szerencsejáték-függőség alamuszi dolog. Mivel fizikai tünetei nincsenek, csak lelkiek, ezért nehezebb felismerni, mint például az alkoholfüggőséget, viszont ugyanolyan nehéz kilábalni belőle. A szűnni nem akaró játékszenvedély rengeteg embert érint Magyarországon, az ELTE korábbi felmérése szerint 130 ezer játékfüggő is élhet az országban. Ők nem a hetente lottószelvényt feladó nyugdíjasok vagy a hébe-hóba tippmixelő drukkerek, hanem olyan emberek, akiknek már az anyagi biztonságát, a családi életét vagy a munkateljesítményét is kikezdte a játék.
Ezt pedig először a hozzátartozók veszik észre, akik egy sor érzelmen mennek keresztül, mielőtt eljutnak a döntésig, hogy elhagyják-e a pénzüket eljátszó szerettüket vagy inkább külső segítséget kérnek. Ágnes úgy döntött, hogy az Ökumenikus Segélyszervezthez fordul segítségért, amely a prevenciós programjain kívül csoportfoglalkozásokat is tart játékfüggőknek és hozzátartozóknak egyaránt. Ágnes nevét kérésére megváltoztattuk, de az ő és sorstársai történetén keresztül bemutatjuk, milyen rokonként megélni a szerencsejáték-függőséget. A szakértő pedig azt is elmagyarázza, hogy ez az egész valójában nem is a játékról szól.
Ágnes 2013-ban költözött össze az akkor még csak leendő férjével, Sándorral (az ő nevét is megváltoztattuk). Ismerték egymást korábbról, de hosszú idő elteltével találkoztak újra, a találkozásból pedig kapcsolat lett. Ágnes már az elején tudta, hogy Sándor az interneten szokott pókerezni, azt azonban már akkor is abszurdnak találta, amikor a férfi azt mondta neki, “egy megfelelő anyagi háttérrel rendelkező ember” biztosítja számára a pénzt a játékhoz, a hasznot pedig felezik. Így neki lényegében ez a munkája.
Egy idő után viszont már Ágnes megtakarításait is elkezdték beletenni a játékba, hátha profitot tudnak termelni. De nem tudtak, Ágnes pedig ma már azt mondja, abban is kételkedik, hogy az a befektető valaha létezett-e, akiről a férfi a kezdetekben beszélt neki. Sőt, visszagondolva egyre több furcsa dolog villan be neki, például az, amikor Sándor néha-néha elment dolgozni a szakmájába, a vendéglátásba, majd azzal jött haza, hogy “nem fizették ki”.
“A függőt az jellemzi, hogy játszmákat folytat a környezetével: hazudozás, pénzzel és idővel való elszámolás. Ettől alapvetően sérül a bizalom a családban” – mondta az Abcúgnak Kiss József, az Ökumenikus Segélyszervezet szenvedélybetegekkel foglalkozó programjának debreceni koordinátora. Tőlük kért segítséget néhány hónapja Ágnes is.
“A munkanélküli hajléktalantól a jól szituált, magas társadalmi státuszú vállalkozóig széles a paletta” – mondta Kiss arról, milyen emberek fordulnak meg a foglalkozásaikon. Sőt, a kettő néha össze is mosódik, volt olyan százmilliós vagyonnal rendelkező páciensük, aki a játékfüggősége miatt hajléktalanná vált. Kiss szerint ezek az emberek jellemzően akkor kérnek segítséget, amikor már nagy a baj, egyszerűen azért, mert sok időnek kell eltelnie, míg tudatosul bennük, hogy problémájuk van a játékkal. Sőt, a legtöbb esetben nem is ők, hanem a környezetük ismeri fel előbb, hogy gond van.
A foglalkozásra járt például olyan nő, akit a férje és a gyerekei vettek rá, hogy részt vegyen programban. Ő napi szinten kenózott. “Elment a boltba vásárolni, majd útba ejtette a lottózót. Aztán amikor számon kérték, hogy hol a pénz, akkor azt mondta, elhagyta” – mesélte Kiss.
Ágnesnek évekbe telt, míg eljutott a segítségkérésig. Sándorral közel egy év után összeházasodtak, majd gyerekük is született. A férfi játékszenvdélye azonban nem hagyott alább. “Csalogatós volt” – mondta Ágnes. Valamennyit ugyanis a férfi néha keresett a pókerrel. “Ez adta a löketet neki, hogy még, még, még” – mondta. Aztán amikor elbukta, akkor már azért játszott görcsösen, hogy visszanyerje.
Mindez pedig nagyon megterhelte a családi életüket. Volt, hogy reggelig a gép előtt ült, de ha bukott, akkor rosszkedvű lett, azt viszont az időközben született két gyermeke nem értette. “Egy hároméves gyereknek nem lehet megmagyarázni, hogy apa éppen depressziózik” – mondta Ágnes. Eközben pedig rendszeresen a nő szüleitől kellett pénzt kölcsön kérniük.
“Nem szeretném megszámolni, mennyi pénz ment bele az évek alatt” – mondta Ágnes, bár azt hozzátette, hogy milliós tétel lehet. Egy idő után nem is bírták már anyagilag, a férfinek bizonyos időközönként pár hónapra ki kellett mennie külföldre dolgozni a vendéglátóiparba, hogy egyenesbe tudjanak jönni. Ágnesnek mégis az fájt a leginkább, hogy a férje még azt a pénzt is rendszeresen eljátszotta, amit külföldön keresett. “Két hét alatt sikerült kéthavi fizetését elvernie, az nekünk elég lett volna még 4 hónapra” – mondta.
A nő több dologggal is próbálkozott, hogy leállítsa. Megszüntette a játékhoz használt online regisztrációját, de ő aztán egy barátjáét használta. Rávette, hogy kezdjen vállalkozásba, erre lett is pénz a családi kasszából, később azonban kiderült, hogy ez is játékra ment. Végül a nő már a férfi külföldi fizetését is a saját, hazai számlájára irányíttatta. “Eljutottunk odáig, hogy 37 évesen nem bízhatok rá semmilyen pénzügyet, mert bármikor elverheti” – mondta Ágnes.
Egy ideig próbált a férfi józan eszére hatni, majd feladta. Beírta az internetes keresőbe, hogy szerencsejáték-függőség, majd feltárcsázta az Ökumenikus Segélyszervezet irodáját, ahol rögtön meg is beszélt egy időpontot, és közölte Sándorral, hogy nincs mese, el kell mennie. A férfi azonban annyira hitelesen bizonygatta, hogy le tud állni önmagától is, hogy Ágnes visszahívta a segélyszervezetet, hogy lemondja a találkozót. Ezt végül csak azért nem tette meg, mert a vonal végén lévő szakértő meggyőzte, hogy rossz ötlet lenne, és mindenképpen jöjjenek el a foglalkozásra.
“Feldolgozzuk az élethelyzeteket, a folyamatot, amely idáig eljuttatta, és hogy az ebből való kilábalásnak milyen lehetőségei vannak” – magyarázta Kiss József, miről szólnak a csoportfoglalkozások. Kulcskérdésnek nevezte, hogy kibogozzák, mi vezetett magához a játékszenvedélynek a kialakulásához, az ugyanis szerinte sosem áll önmagában.
“Mindenki életében van olyan pont, amellyel nem tud mit kezdeni” – mondta Kiss. Ezeknek az embereknek szerinte egyszerűen nincsenek meg az eszközeik, hogy kezeljék a mindennapi feszültségeiket, ezért fordulnak a játékhoz. Az egyik páciense például mozdonyvezető volt, és nem tudta feldolgozni, hogy bármikor beugorhat elé egy öngyilkos-jelölt, mint ahogy korábban már be is ugrott. “Neki a feszültségoldásra jó volt az a fajta izgalom, amit a szerencsejáték tudott adni” – mondta Kiss.
Ágnes férje egyfajta megoldásként tekintett a pókerre, amellyel szert tehet az álmai megvalósítására szükséges pénzre. Jó anyagi helyzetben nőtt fel, a családi vállalkozásuk azonban tönkrement, neki pedig jelentősen csökkent az életszínvonala. “A mai napig nem tudta feldolgozni, és elfogadni a mai létet, mindig abba vágyik vissza” – magyarázta Ágnes. Ez pedig már odáig fajult, hogy megszállottan hajszolja a pénzt, nem elégszik meg kevéssel, a sokat pedig azonnal szeretné. “A realitás szintjén nem fogadta még el, hogy nem fog egymillió forintot megkeresni” – mondta Ágnes. A nő szerint ezért szerencsejátékozza el minden pénzüket: hátha összejön a nagy nyeremény, amellyel újra saját vállalkozást tud indítani.
Ágnes erre hivatkozott akkor is, amikor a sarkára állt, és azt mondta, elég volt. “Fogadja, el, hogy hozzánk tisztán pénz csak akkor jött, ha ő elment, és megdolgozott érte” – mondta. Azzal fenyegette Sándort, hogyha nem jár el a segélyszervezet foglalkozásaira, akkor fogja a gyereket, és elköltözik. “Ha kell, három állásban fogok dolgozni, de ezt a bizonytalan létet nem vagyok hajlandó tovább csinálni” – mondta. A férfi bevállalta a részvételt, Ágnes viszont később azért rákérdezett, hogy valóban megjelent-e. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a férfi elkötelezetten látogatja a foglalkozásokat.
Debrecenben két csoportfoglalkozás fut párhuzamosan: az egyik maguknak a függőknek, a másik a hozzátartozóiknak. Utóbbiaknak ugyanis ugyanúgy szükségük van a segítségre, és a saját szerepük tisztázására, mint maguknak a függőknek. “A szülőnek, anyának, feleségnek nehéz elismernie, hogy ő is felelős lehet a kialakult helyzetért, hiszen nem ő az, aki játszik” – mondta Kiss József.
A szakértő szerint tipikus probléma, hogy egy anya a felnőtt gyereke kapcsán azt mondja, “nem így neveltem, mindent megadtunk neki, nem is értem, hogyan lett ilyen”. A foglalkozás során azonban eljuthat addig a felismerésig, hogy talán többször kellett volna neki nemet mondania.
Kissnek van erre egy konkrétabb példája is. Pár éve egy család jelentkezett a segélyszervezetnél – szülők és egy élettárs – , akik egy fiatal családtag számára kértek segítséget. A fiú a jól menő családi vállalkozásban dolgozott, szórakozásképpen azonban elkezdett pókerezni, amelynek az lett az eredménye, hogy nyert több mint négymillió forintot.
“A család erre azt mondta, ha te ezt így tudod, milyen hirtelen jött jó bevétel, nincs ezzel gond” – mesélte Kiss. A szerencse azonban sosem ismétlődött meg, a fiú visszabukta a pénzt, majd még többet is, végül pedig a vállalkozás pénzét is kockára tette. A család ekkor jelentkezett a segélyszervezetnél.
“Azért itt felmerül egy fontos kérdés, mi a gond a család részéről, az, hogy játszik, vagy az, hogy bukik?” – mondta Kiss. Hiszen amikor nyert, akkor nem mondták neki, hogy amit csinál, az káros, később azonban előálltak azzal, hogy nem tolerálják ezt a viselkedést. Kiss ezt úgy összegezte, hogy a személyiség az elsődleges, ha arról van szó, hogy kiben alakulhat ki játékfüggőség, de az olyan környzeti tényezők,mint például a család, nagyban hozzá tud járulni a probléma kialakulásához.
“Van egy ív a rokonok részéről. Először a rácsodálkozás, miért csinálod? Nem ilyennek ismerünk. Utána jön a ‘de majd mi segítünk', aztán a csalódások, majd mindez átcsaphat dühbe, majd teljes apátiába, abba, hogy engem már nem érdekel, mit csinálsz” – magyarázta Kiss. Ebben az utolsó fázisban már sokan mondják azt, hogy vége, és elköltöznek, elhagyják a játékfüggőt.
Kiss József találkozott már olyan esettel, amikor egy fiatal pár az eljegyzését bontotta fel a túlzott szerencsejáték miatt, de olyannal is, amikor a Romániában élő szülők egy teljes nyárra átköltöztek a fiukkal Magyarországra, csakhogy mellette lehessenek a terápia során.
Ágnes az első alkalommal elkísérte Sándort a foglalkozásra, ott vált világossá számára, hogy az a pénz, amit a férfi korábban üzletindításra szánt, valójában mind szerencsejátékra ment. Több alkalommal nem is ment vele, azt mondta, az őszinte kitárulkozásnak ne az legyen az akadálya, hogy a jelenlétében a férfi majd nem mer beszélni azokról a dolgokról, amikről az évek során kamuzott neki. Most abban bízik, hogy a külső segítség használni fog, a férje pedig belátja, hogy muszáj változtatnia. “Ez próbára tette a kapcsolatunkat, de szeretem. Úgy gondolom, hogy beteg” – mondta Ágnes.
A játékfüggőséggel foglalkozó szervezetek elérhetőségeit itt találja, az ELTE játékfüggőknek szóló segélyvonalát a 06 (1) 411–6778 telefonszámon érheti el. Az Ökumenikus Segélyszerezet játkosvédelemmel foglalkozó oldalát itt érheti el, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségét pedig itt találja (és ezen a telefonszámon érhetőek el: +36-20-462-8304).