Index Vakbarát Hírportál

Kúria: A közmédiában nem bűncselekmény egymás lehallgatása

2017. július 10., hétfő 11:00

Azzal a magyarázattal szüntette meg a nyomozást még februárban a Fővárosi Főügyészség az MTVA lehallgatási botrányában, hogy nem történt bűncselekmény, mert tiltott módon adatot szerezni (így például lehallgatni) csak lakásban lehet, irodában nem. Most ezt az indoklást hagyta jóvá a Kúria - derül ki a Legfőbb Ügyészség közleményéből. (Korábban tévesen írtuk azt, hogy ezt a közleményt az MTVA adta ki.)

"A Legfőbb Ügyészség által kezdeményezett felülvizsgálati eljárás eredményeként a Kúria - az ügyészség álláspontjával egyezően - megállapította, hogy a jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a „más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely” fogalmának" - olvasható a közleményben.

Igaz, a közlemény kitér arra is, hogy a Legfőbb Ügyészség változatlan álláspontja szerint indokolt lenne kibővíteni az elkövetés helyének bővebb meghatározásával a bűncselekménnyel fenyegetett magatartások körét. A Legfőbb Ügyészség ezen jogi álláspontja kapcsán már 2006. októberében, majd 2017. februárjában jogalkotási kezdeményezéssel élt.

Idén márciusban írta meg az Index, hogy lehallgatóberendezést találtak Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatójának tárgyalójában. A berendezés teljesen véletlenül került elő: egy beázás utáni javításnál a szerelők levették a kábelcsatorna fedelét, ekkor esett ki egy mikrofon.

A mikrofonkábelek az MTVA-vezér helyetteseinek szobáihoz vezettek, ahol a Nemzeti Nyomozóiroda helyszínelői megtalálták a fotó készítésére is alkalmas rögzítőberendezéseket. A tiltott adatszerzés gyanúja miatt indított nyomozásban a két érintett helyettest, Vas Imre üzemeltetési igazgatót és Enyedi Csaba adminisztrációs igazgatót gyanúsítottként hallgatták ki, ők maguk pedig az ügy miatt felmentésüket kérték az MTVA-tól. 

Az ügy pikantériája, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervek és létesítmények körét meghatározó 2009/2015. (XII. 29.) Kormányhatározat alapján az MTVA teljes szervezete védelem alá esik, így minden objektuma védett objektumnak minősül.

Rovatok