Index Vakbarát Hírportál

Lázár János is kiszedetné a Tiszából a szovjet páncélost

2017. július 12., szerda 12:05

A Szegedi Haditechnikai Park még az idén kiemelné a második világháborúban az ideiglenes pontonhídról a Tiszába esett szovjet páncélost - számolt be róla a Szegedma.hu. A legenda szerint egy T-34-es harckocsi található a víz alatt négy-, vagy ötfős személyzetével együtt. Nehézség, hogy szakemberek szerint 21 méter mélyen, a meder közepén van a tank.

Lázár János országgyűlési képviselőtől kért segítséget a Szegedi Haditechnikai Park egy szovjet T-34-es harckocsi folyóból történő kiemelése ügyében. A jármű a Belvárosi híd mellett található a Tisza mélyén – számolt be a Promenád. Habár az elsüllyedt tankokkal kapcsolatos legendák komoly hányada mese, ez kivétel: már az 1970-es évek vége óta ismert a páncélos helye, készült róla szonárkép, sőt, az utóbbi másfél évtizedben többször felmerült, hogy a szovjet harckocsit kiemelhetnék a folyómederből.

Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője a Szegedmának megerősítette, valóban céljuk a több évtizedes álom megvalósítása. 800 ezer és 3 millió forint közötti kiemelési költséggel számol a gyűjtő, attól függően, hogy három buldózer húzza csigaáttétellel, csörlőzni kell, daruzni, vagy éppen bárkák és vízszivattyúzás segítségével tudják csak felhozni.

Abban bíznak, hogy már az idén kiemelhetik a tankot. A szükséges nyolc engedélyből a minisztériumé lenne az ötödik, ebben kérték az országgyűlési képviselő segítségét. Ezen kívül még – többek között – a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságtól, a honvédségi tűzszerészektől kell a jóváhagyást megkapniuk. Az engedélyük szerint az újszegedi Lapos partszakasz irányába húzhatják ki a páncélost.

A harckocsi 21 méter mélyen, a hajózási útvonal közepén található, az itteni engedélyek beszerzése szintén komoly költségekkel járhat, ez a korábbi kiemelési elképzeléseket is hátráltatta. Király Nikolász mindenesetre úgy tervezi, hogy nem kíván igénybe venni önkormányzati és állami forrásokat, de ezért cserébe a Szegedi Haditechnikai Parkban szeretné kiállítani, s nem engedné elvinni más városba.

A Magyar Néphadsereg egészen az 1980-as évek elejéig használta a T-34 kései modifikációját, amit 85 mm-es löveggel szereltek fel. Király Nikolász abban bízik, hogy ez egy korábbi változat lesz, amelyet még a 76 mm-es ágyúval láttak el. 

Rovatok