Csak akkor pont fordított volt a helyzet: nem a baloldal és a Jobbik szidta a jobboldali kormányt, hanem a fideszes ellenzék, élen Lázár Jánossal vádolta gyilkossággal a balliberális kormányt. Az akkori és a mostani ellenzéki érvelések kísértetiesen hasonlítanak, és akkor is két kórház között szállított beteg halála állt a középpontban. Valamint: akkor sem volt bizonyított a szállítás és a haláleset közötti ok-okozati összefüggés.
Szomorú példája a tragikus magyar egészségügynek, hogy nincs CT és MR sem egy olyan intézményben, mint az Országos Kardiológiai Intézet. Az intézetigazgató szerint hetente nyolc-tíz alkalommal fordul elő, hogy műtét előtt másik kórházba kell menniük a betegeknek a gépek hiánya miatt.
Múlt héten egy súlyos állapotban lévő szívbeteg kislányt is szállítani kellett – nyitott mellkassal – a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol még a szállítás estéjén meghalt.
Nem állított ilyet a kislány nagymamája, aki a Klubrádiónak beszélt az esetről, és a témával részletesen foglalkozó RTL Klub Híradó adásában egyébként a riporter konkrétan úgy fogalmazott, hogy „a kislány meghalt, de nem a szállítás miatt.”
„Meghalt az a gyermek, akit a Kardiológiáról kellett a Heim Pál Kórházba szállítani nyitott mellkassal, mert a kardiológián nem volt CT. Mindez pár nappal a kórházi fertőzéses újszülött tragédiája után történt. Balog Zoltán »emberminiszter« lekezelő, pökhendi megjegyzést tett, hogy "inkább örülni kéne, hogy másik kórházban van Computer Tomográf” – fogalmaz a DK közleménye. „Balog embertelen miniszternek le kell mondania” – közölték csütörtökön.
Az ellenzéki Jobbik, a DK és az MSZP mégis azonnal a kormányt hibáztatta a történtekért, összemosva a szállítást a halálesettel. A Demokratikus Koalíció politikusa, Gréczy Zsolt „Meghalt a nyitott szívvel szállított gyermek – Balog miniszternek mennie kell" címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtökön, Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján a történteket felháborítónak nevezte, kiemelte a kormány felelősségét, és lemondásra szólította fel a szakminisztert.
Az MSZP is sajtótájékoztatót hívott össze, ahol Balog Zoltán személyes felelősségét boncolgatták a halálesettel kapcsolatban. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő úgy vélte: egy kisgyermeknek az egészségügy állapota miatt bekövetkezett halesete miatt bármely más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond.
Az ellenzék még azelőtt felhördült, hogy a gyerek halálának részleteivel kapcsolatban a szívklinika igazgatója megszólalt volna, de csütörtökön elmondta, szerinte nincs összefüggés a CT-hiány, a szállítás és a haláleset között.
Balog miniszternek valószínűleg azért (is) mentek annyira neki az ellenzéki pártok, mert még július elején, a Semmelweis-napon azt nyilatkozta, hogy a választások közeledtével „álhírekkel” támadják az ellenzéki pártok és a média az egészségügyet, és hogy álesetekkel próbálják manipulálni a közvéleményt és rombolni az egészségügybe vetett bizalmat.
„Nyitott mellkassal szállított gyerekek: erre költ a Fidesz a CT-berendezések helyett
Tájékoztatás arról, hogy a Fidesz-kormány mire költ az egyenként 120 millió forintba kerülő CT-berendezések helyett:
Orbán Viktor várba költözése: 20 ezer millió forint.
Felcsúti kisvasút: 600 millió forint.
Puskás stadion: 190 ezer millió forint.
Nemzeti konzultáció: 1000 millió forint.
Olimpiai pályázat: 36 ezer millió forint.”
„Mutassanak nekem egy egészségügyet bárhol a világon, ahol ne lehetne mindennap egy olyan pontot, egy olyan esetet, egy olyan történetet találni, amivel aztán manipulálni lehet a közvéleményt, és azt lehet bemutatni, hogy a legjobban teljesítő egészségügyi dolgozók, meg akár rendszerek ellenére is mégiscsak valamilyen módon alkalmatlan ez a rendszer” – fogalmazott július 8-án a miniszter.
Majd amikor kedden a kislány halála miatt napvilágra kerülő tragikus CT-hiányra reagáltatták az Egyenes Beszéd című ATV-s műsorban, akkor azt mondta, legalább a másik intézményben volt komputertomográf, és hogy inkább arról kellene beszélni, hogy 2010 óta kétszer annyi CT van az országban, mint korábban.
Balog Zoltán álhírt kiált, pedig nem ez az első eset, hogy az ellenzék konkrét ügyek miatt megy neki az egészségügyért felelős miniszternek és a kormánynak. Tíz évvel ezelőtt éppen Balog Zoltán minisztertársa, a jelenlegi Miniszterelnökséget vezető miniszter vitte a prímet demagógiában egy tragikus halálesettel kapcsolatban.
2007-ben Lázár János (akkor hódmezővásárhelyi, ellenzékben lévő fideszes polgármesterként) egy beteg halála után pár órával, a részleteket nem ismerve közölte, hogy
az elhunyt az egészségügyi reform első áldozata.
Az akkor elhunyt H. Imre Mindszenten élt, elég rossz körülmények között, és súlyos asztmája volt, 2007. április 6-án, 67 évesen halt meg. Ez öt nappal a második Gyurcsány-kormány által levezényelt kórházát-alakítások megkezdése után történt. Leépültek, megszűntek a gyógyító osztályok, és új ellátási körzeteket határoztak meg. H. Imrét aznap a hódmezővásárhelyi kórházba vitték be, ott azonban azt mondták neki: nem vehetik fel, a szentesi kórházba kell mennie. Elindult vele a mentő, de mielőtt Szentesre ért volna, meghalt.
Az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Felügyelet akkori vizsgálata nem állapított meg közvetlen összefüggést a haláleset és a szállítás között.
Később a Heti Válasznak adott interjúban Lázár elismerte, hogy nem volt elég körültekintő, amikor a kormányt hibáztatta. „Lehettem volna körültekintőbb, elismerem, de továbbra is fenntartom: ha a kormány április 1-jén nem vezeti be a betegellátási reformot, nem kellett volna sehová sem átszállítani a beteget, tehát nagyobb eséllyel maradt volna életben.”