Index Vakbarát Hírportál

Sikertelen közbeszerzés miatt indulnak körútra a Seuso-kincsek

2017. július 15., szombat 08:56 | aznap frissítve

Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy sikerült visszaszerezni a Seuso-kincs leletegyüttes második hét darabját, egy sikertelen közbeszerzés miatt azonban rögtön országjáró körútra is indulnak majd – írja a Magyar Nemzet.

Az eredeti tervek szerint a műkincseket mostanra már el lehetett volna helyezni a Nemzeti Múzeumban, a tavaly decemberben kiírt közbeszerzéssel azonban nem sikerült beszerezni a tárolásukra alkalmas vitrineket. A két részre osztott tender ráadásul úgy lett eredménytelen, hogy három olyan cég is volt, aki mindkét részre adott be érvényes ajánlatot.

Több esetben adminisztratív okokból zárták ki az indulókat, az egyik társaság ajánlatát pedig azért utasították el, mert túl olcsón vállalta volna a munkát. A bennmaradó ajánlatoknál viszont éppen ennek az ellenkezője volt megfigyelhető, azokat túl drágának minősítették. Persze ez nem volt annyira meglepő, miután a 16 vitrint – amikre eredetileg 48 millió forintot szántak – közel 86 millióért szállították volna le. Ezek fényében egyébként különösen vicces az, hogy az – amúgy drágább – második részben érvényes, de túl költséges ajánlatot leadó céget az első részből azért zárták ki, mert

ott meg túl olcsónak tűnt.

Az eredeti beszerzés kudarca azért különösen problémás, mert ha sikerült volna lebonyolítani, akkor a vitrinek leszállítására szűk 4 hónapja lett volna a nyertesnek, így viszont sokkal kevesebb idő lesz majd erre. A Nemzeti Múzeum június utolsó napjaiban, durván két héttel a sikertelen első közbeszerzés részleteinek közzététele előtt írt ki új pályázatot, lényegében az előzővel azonos tartalommal, ebben azonban már csak 82 napja van a nyertesnek leszállítani az ultrabiztonságos vitrineket. Az ajánlatokat augusztus elejéig várják, így a tárolók valamikor novemberben érkezhetnek majd meg.

A Magyar Nemzet rákérdezett a költözés várható időpontjára a Nemzeti Múzeumnál, választ azonban egyelőre nem kaptak, ahogy arra sem, hogy a 16 vitrin a most visszaszerzett hét darabbal kiegészült leletegyüttes kiállítására alkalmas-e, vagy megint módosítani kell majd a közbeszerzést. Az azonban biztos, hogy a rövid határidővel sem lesznek olcsóbbak a tárolók, ráadásul a kiállításhoz építési és villanyszerelési munkákat is rendelt a múzeum, ezekhez az ajánlatokat azonban már szerdán le kellett adni.

A Seuso-kincsekről, illetve hazahozataluk jelentőségéről szerdán bővebben is írtunk, ezt a cikkünket itt olvashatja el.

Rovatok